Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
322.57
bux:
148136.97
2026. november 4. szerda Károly

Megfeleződött a szupergazdagok vagyona

A meredek tőzsdei és ingatlanpiaci árfolyamzuhanás miatt elvesztették vagyonuk több mint a felét a leggazdagabb britek, akik összességében mintegy 200 milliárd fonttal szegényebben fejezik be az évet, mint ahogy elkezdték.

A The Sunday Times című vezető vasárnapi brit lap minden év áprilisában összeállítja listáját a leggazdagabb ezer brit becsült vagyonáról, összesítve és személyekre lebontva is.

Az idén tavasszal közzétett 2008-as rangsor szerint a pénzarisztokrácia felső kasztjának összvagyona a tavalyi listán szereplő 360 milliárd fontról csaknem 53 milliárd fonttal 412,8 milliárd fontra (120 ezer milliárd forintra) duzzadt.

Ezzel azonban a jelek szerint véget is ért az aranykor. A már készülő 2009-es Rich List összeállításához eddig elvégzett kutatások a lap szerint azt mutatják, hogy az ezer leggazdagabb brit összvagyona a globális válságot kísérő idei súlyos tőzsdei és ingatlanpiaci krach során hozzávetőleg 200 milliárd fontra zsugorodott. Ez azt jelenti, hogy a klubtagok 200 milliárd fontnál is többet vesztettek, vagyis befektetett vagyonuknak több mint a fele elúszott.

A legnagyobb vesztes a 2008-ban a legvagyonosabbnak bizonyult brit-indiai acélbáró, Lakshmi Mittal, akinek vagyonát a The Sunday Times áprilisban még 27,7 milliárd fontra becsülte. Ez 8,45 milliárd fontos gyarapodás volt a tavaly kimutatotthoz képest. A 2009-es Rich List előzetes felmérései azonban azt mutatják, hogy Mittal most már "csak" 11 milliárd fontot tudhat magáénak, vagyis majdnem 17 milliárd fonttal lett szegényebb. Az ilyen mértékű vagyonvesztés a kutatást végző szakértők szerint csak a 30-as évek nagy válságához mérhető.

A Londoni Értéktőzsde árfolyamindexe, a FTSE-100-as jelenleg 34 százalékkal jár az év eleji szint alatt. A brit lakóingatlan-piaci árzuhanás a tavalyi csúcshoz mérve eddig 16 százalékos volt, és az egyik vezető londoni gazdaságelemző cég, a Centre for Economics and Business Research legutóbbi prognózisa szerint a brit ingatlanpiaci árak 25 százalékot, vagyis lakásonként átlagosan csaknem 50 ezer fontot fognak zuhanni, mire 2009 végén elérik a mélypontot.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×