Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
324.48
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly

Görögországi zavargások: 34 sérült

Görögországban 34 sebesültje van a harmadik napja tartó zavargásoknak, a rendőrség húsz embert őrizetbe vett.

Egy nő súlyos fejsérülést szenvedett, rajta kívül még öt embert szállítottak kórházba.

A több várost érintő zavargások után a belügyminiszter sajnálatát fejezte ki az egyik tüntető halála miatt, egyúttal benyújtotta lemondását, de azt a kormányfő nem fogadta el. Az ügyben két rendőrt őrizetbe vettek.

A hatóságok közölték: a fiatal akkor vesztette életét, amikor a köveket dobáló tüntetőket körülvevő rendőrök közül az egyik 3 lövést adott le. Kórházi források szerint az áldozat 15 éves volt.

A történtek után Athénban, valamint Szalonikiben és több más észak-görögországi városban, illetve krétai és korfui településeken is zavargások törtek ki.

A tüntető fiatalok gyújtogattak, kirakatot zúztak be, és bankfiókokat támadtak meg, de nem fosztogattak, és a vendéglők szinte mindenhol épen maradtak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×