Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
324.42
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Jól bánnak a foglyokkal a kalózok

Nem esett bántódása a nemrég elrabolt szaúdi tanker, a Sirius Star legénységének. A szomáliai kalózok megengedték, hogy telefonáljanak a családjuknak, és a hajón oda mehettek, ahova akartak. Magát a tankert viszont nem hagyhatták el. Eközben egyre több vállalat dönt úgy, hogy nem kockáztatja hajóit és legénységüket a szomáliai vizeken, inkább megkerülik Afrikát.

"Jól vannak. Úgy bánunk velük, ahogy a háborús foglyokkal szokás a nemzetközi szerződések szerint. Kapcsolatba léphetnek a családjukkal. Oda mennek, ahova akarnak, náluk vannak a kulcsaik, a saját ágyukban alhatnak. Csak a hajót nem hagyhatják el" - mondta el a BBC-nek egy Daybadként bemutatkozó szomáliai kalóz azt elrabolt szaúdi tanker legénységével kapcsolatban. 

Mint Daybad mondta, nem vállalatok, hanem közvetítők jelentkeztek be a tárgyalásokra, "márpedig bennük nem lehet megbízni". Hozzátette: "természetesen váltságdíjért fogtuk el a hajót, de senki nincs, akivel tárgyalhatnánk erről."

A kalóz cáfolta, hogy 25 millió dollárt követelnének a hajóért és a személyzet szabadon bocsátásáért, de nem volt hajlandó megmondani, hogy pontosan mennyit is kérnek.

A hajó lengyel kapitánya, Marek Nishky a BBC-nek megerősítette a kalóz állításait, és azt mondta, "nincs miért panaszkodniuk".

A brit és a szaúdi kormány arra kérte a hajó tulajdonosát, hogy ne fizesse ki a követelt váltságdíjat. David Miliband londoni külügyminiszter szerint ugyanis ez csak további akciókra bátorítaná a kalózokat.

A Sirius Star nevű szaúdi tankerért korábbi hírek szerint tízmillió dolláros váltságdíjat követeltek a kalózok. A hajó rakományostul  százmillió dollárt ér, és kétmillió hordó olajat szállít, ami egyenlő egész Franciaország napi szükségletével - és a szaúdi napi kitermelés negyedével. Fedélzetén huszonöt fős legénység volt. Ez az eddigi legnagyobb zsákmány, amely a kalózok kezébe került.

Pénteken a világ legnagyobb hajózási vállalata, a Maersk megváltoztatta hajói útvonalát. Azok ezentúl a szomáliai vizekre vezető Szuezi-csatorna helyett a Jóreménység-fokát megkerülve közlekednek majd.

Nemrég a Független Tankertulajdonosok Szövetsége is felszólította tagjait, hogy kerüljék el a veszélyes környéket.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×