Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.77
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Ma este valóra válik Milosevics álma

Ugyanazon a napon játssza első és egyúttal utolsó mérkőzését is a válogatottban egy 35 éves szerb futballista, Szavo Milosevics. A labdarúgó, eddig három ország válogatottjában szerepelt anélkül, hogy állampolgárságot változtatott volna.

A szerda esti Bulgária elleni barátságos meccs lesz az első és egyben utolsó fellépése a szerb labdarúgó-válogatottban Szavo Milosevicsnek.

A 35 éves csatár már 101 válogatott meccset tudhat maga mögött, és három ország nemzeti csapatában is játszott, de állampolgárságot egyszer sem változtatott. Az egykori szocialista Jugoszláviában kezdte, majd a Szlobodan Milosevics elnök vezette kis Jugoszlávia válogatottjában is szerepelt, és a szerb-montenegrói államközösség csapatának a mezében is pályára lépett.

A 102. válogatott meccset a negyedik ország, Szerbia válogatottjában játssza a támadó. Szavo Milosevics a meccs előtt elmondta: teljesült az álma azzal, hogy szerb létére a szerb válogatottban is pályára léphet.

Milosevics a belgrádi Partizanban kezdte, majd az angol Aston Villában, az olasz Parma csapatában, valamint négy spanyol klubban: a Zaragozában, a Celta Vigóban, az Espanyolban és az Osasunában is szerepelt. Legutóbb az orosz Rubin Kazany együttesét erősítette, ahol utolsó fordulóban lőtt gólja bajnoki címet jelentette a klubnak.

Hanganyag: Nagy Nándor (Újvidék)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×