Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.77
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

"Gyurcsány kettős csapdába került"

A szlovák sajtó szerint eredménytelen volt a Fico-Gyurcsány megbeszélés. A kormányfők révkomáromi találkozója óta Szlovákiában a hétfői munkaszüneti nap miatt csak kedden jelentek meg a lapok, így a kommentárok is.

A SME című konzervatív napilap szerint Robert Fico és Gyurcsány Ferenc nem találtak megoldást a problémára, amelynek rendezése végett a múlt hét végén Révkomáromban találkoztak, és úgy tűnt, mintha nem is ez lett volna a céljuk; közös sajtótájékoztatójukon mindketten mondták a magukét.

A cikkíró úgy véli: a sajtóértekezleten az egymás mellett álló két miniszterelnök nem egymáshoz, hanem mindegyikük a saját hazai választóihoz, szövetségeseihez és ellenzékéhez beszélt, miközben a másikat bírálta: egyik sem mondott újat és lényegeset a másiknak, semmi olyant, ami segítené az elmozdulást a két szomszédos ország között kialakult válságból.

A kommentátor szerint Ficónak szüksége van Jan Slotára, mivel tisztában van azzal, hogy nála szófogadóbb koalíciós partnert nem talál. Nem is beszélve arról, hogy a nacionalizmust, mint a választók kielégítésének és a figyelem elterelésének eszközét Fico lassan ugyanúgy alkalmazza, ahogyan Slota.

Márpedig erre még inkább szüksége lesz, ha majd Szlovákiában is törvényszerűen megjelennek a pénzügyi válság következményei, és főleg a január elsejétől esedékes euró-bevezetés következtében kialakuló elégedetlenség.

Ficóval ellentétben Gyurcsánynak nem a nacionalizmus meglovaglása, hanem az okozza a legfőbb gondot, hogy egyre kisebb a hazai történések fölötti befolyása, ezért a saját politikai túlélésének fontossági sorrendjében a szlovák-magyar viszony kérdései csak valahol a sor végén vannak. Aligha várható tőle több mint, hogy szóban elítélje a magyar szélsőségeket, de az, hogy szigorúbban megfegyelmezze őket, eleve sikertelenségre ítéltetett - vélekedik a SME.

Az Új Szó kommentátora úgy véli, az volt naiv, aki azt hitte, rögtön eredménye lesz egy Fico-Gyurcsány találkozónak. A jelenlegi szlovák kormánynak, mint egy falat kenyér, úgy kell a gyűlölet, a magyar kormányfő pedig dupla csapdában van: a belpolitikai harc eredményeként saját ellenzéke cincálja őt darabokra erénytelensége miatt, amire a szlovák miniszterelnök még rá is játszik.

Ficónak pedig csak a médiával kell megküzdenie a szlovák-magyar kérdésben, mert a szlovák ellenzék hallgat. A szlovákiai magyarok pedig permanens túszaivá válnak a két nemzet viszonyának—szögezi le a pozsonyi Új Szó cikkírója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×