Infostart.hu
eur:
365.16
usd:
324.48
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Obamának meg kell válnia szeretett telefonjától

A november 4-én elnöknek választott Barack Obamának kockázati tényezők miatt meg kell válnia BlackBerry készülékétől, pedig "okostelefonjának" is köszönheti a győzelmét.

Igazi 21. századi elnöknek tartják majd számon Barack Obamát, akit január 20-án iktatnak hivatalba Washingtonban. Még kampánya során megígérte, hogy ő lesz az első elnök, aki laptopon fog dolgozni a Fehér Ház ovális irodájában, és választási győzelmét is gyakorlatilag a világhálón szerezte meg: e-maileken buzdította a szavazókat és tartotta a kapcsolatot stábjával, és az interneten keresztül gyűjtötte be azokat a dollármilliókat is, amelyeket felhasznált a kampányában.

Ritkán volt látható BlackBerry készüléke nélkül, amely gyakran a derekára csatolva villant ki öltönyéből, és rögtön előkapta, ha kiszállt a repülőgépéből vagy limuzinjából. A készülék tulajdonképpen egy zsebben tárolható mobil iroda: segítségével egyszerűen használható a vezeték nélküli e-mail és internet-hozzáférés, a telefon és a naptár mellett pedig multimédiás, illetve egyéb üzleti és szabadidő alkalmazások állnak a felhasználók rendelkezésére.

A New York Times szerint azonban most meg kell válnia az "okostelefontól", mert január 20. után a levelezése nyilvános adattá válik, és különben is, az e-mailek hackerek kezébe kerülhetnek. David Axelrod, Obama kampányának fő tanácsadója elmondta: a politikus BlackBerryje folyamatosan tele van e-mailekkel.

Az amerikai napilap megjegyzi, hogy Obama évek óta nem változtatta meg e-mail címét, és üzenetei általában rövidek, hibátlan helyesírással íródnak, központozottak, és mentesek a rövidítésektől, valamint a népszerű mosolygós ikonoktól, a szmájliktól.

Nyolc évvel ezelőtt a még hivatalban lévő George W. Bush 42 közeli barátjának küldött "búcsúlevelet", amelyben közölte, hogy nem írhat több személyes e-mailt, mert az elnök levelezése nyilvánossá válik.

Bill Clinton elnöki ideje alatt soha nem levelezett interneten keresztül, bár alelnöke, Al Gore a kormánycímét is felhasználta a 2000-es kampányban Bush ellen.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×