Infostart.hu
eur:
365.04
usd:
324.51
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Pénzügyi nyomozókkal erősítenek a franciák

A francia költségvetési miniszter olyan pénzügyi nyomozószolgálat felállításán dolgozik, amely a "bonyolult adócsalásokat" lesz hivatott felderíteni. Európai uniós becslések szerint Franciaország idén csaknem 47 milliárd eurónyi bevételtől eshet el az adócsalások miatt.

"Az új szervezet nagy valószínűséggel a minisztérium vám- és pénzügyi csalásokkal foglalkozó igazgatósága keretein belül működik majd" - mondta az InfoRádió kérdésére a költségvetési tárca szóvivője. Daniel Baldaia hozzátette: a tervezetet jelenleg az Államtanács vizsgálja, november 19-én pedig a miniszterek tárgyalnak róla.

A szolgálat létrehozásáról rendelkező törvény tervezetét megszerző La Tribune gazdasági napilap úgy tudja: a leendő "pénzügyi rendőröket" az adóhivatal alkalmazottai közül toborozzák majd, és nyomozati jogkörrel ruházzák fel őket, hogy hatékonyabban tudják végezni munkájukat.

A tervek szerint házkutatásokat hajthatnak végre, lehallgathatják a gyanúsítottak telefonbeszélgetéseit, és ki is hallgathatják őket, sőt, bűnszövetkezetben elkövetett adócsalás gyanúja esetén akár be is épülhetnek a gyanús szervezetbe. Mindezt azonban csak szigorú feltételek mellett tehetik meg.

A törvénytervezet előírja ugyanis, hogy gyanús ügy esetén a vizsgálati anyagot be kell mutatni a minisztérium adócsalásokkal foglalkozó bizottságának, amely eldönti, hogy szükséges-e a további felderítés vagy sem. Indokolt esetben azonban már egy magas beosztású bírónak kell a szükséges eszközökről döntenie, illetve engedélyt adnia azok alkalmazására.

A pénzüket adóparadicsomokban elrejtőkre való tekintettel várhatóan módosítják az adócsalás elévülési idejét is, így a "pénzügyi rendőröknek" a jelenlegi három év helyett ezentúl hat év áll rendelkezésükre, hogy egy gyanús ügyre visszatérjenek.

Az Európai Bizottság adatai szerint az adócsalók tavaly mintegy 30-40 milliárd euróval rövidítették meg a francia államot, és a becslések szerint ez az összeg idén mintegy nyolc százalékkal lesz magasabb.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, kíméletlen pofonokat osztanak ki Trumpnak

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×