Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A 60 milliárd dollár megtette hatását

Londonban és a nagy európai tőzsdéken is felfelé mozdultak el az indexek azt követően, hogy a brit kormány közölte: 60 milliárd dollárt (több mint 11 ezermilliárd forint) pumpál a bankrendszerbe. Az optimizmust erősítette, hogy vasárnap az eurózóna tagállamai is bemutatták mentőcsomagjukat.

A múlt heti drámai mértékű veszteségek után drámai mértékű növekedéssel nyitott hétfőn a londoni FTSE. A brit kormány 37 milliárd fontos stabilizációs intézkedéseinek hírére csaknem 6 és fél százalékkal emelkedett a vezető részvények árából számított index értéke.

Ugyanígy nyitott Frankfurtban a DAX, a párizsi CAC40 pedig 6,8 százalékot emelkedett. Gordon Brown miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy kormánya "a stabilitás sziklája lesz" és példa nélkül állónak, de szükségesnek nevezte az adófizetők pénzéből finanszírozott mentőcsomagot. Brown ismét élesen bírálta azokat a pénzügyi vezetőket, akik úgymond túlzó és néha eltitkolt módon kockáztatták" a rájuk bízott pénzt.

Ellenfelei szerint azonban a fogyasztás fenntartásában érdekelt pénzügyminiszterként ő volt az, aki tíz éven át nem próbálta megfékezni a lakosság eladósodását.

A brit kormány közölte: a három kisegített bank részvényeitől idővel meg kíván válni. Elemzők szerint a korábban megtépázott tekintélyű Brown a lépéssel valamelyest helyreállította megítélését.

A brit segélycsomag bejelentése előtt pár órával a múlt héten még húsz éves negatív rekordokat döntögető ázsiai piacok is talpra álltak.

Londonban korábban olyan pletykák terjedtek el, hogy a múlt heti "vérfürdőnek" nevezett értékvesztések után felfüggesztik a vezető bankok részvényeinek kereskedelmét. Ennek ellenére hétfőn a banki papírok is jelen voltak a parketten és elkezdték ledolgozni a múlt heti veszteségeket. A Barlcays 12, a Lloyds TSB 10 és fél, az HSBC több, mint 7 százalékkal emelkedett. A spekulánsok által korábban támadott Royal Bank of Scotland és az HBOS papírjai azonban ismét öt százalékos veszteséggel nyitottak.

A brit kormány éppen az utóbbi két intézménybe és a Lloydsba pumpál pénzt. A kabinet hétvégi tárgyalásain eldöntötték, hogy a segélyakció részeként befagysztják a bankvezetői fizetéseket és prémiumokat, valamint az osztalékot is. Ezzel párhuzamosan ismertté vált az is, hogy a nagy bankvezetők közül elsőként távozik posztjáról a Royal Bank of Scotland vezérigazgatója, Sir Fred Goodwin.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×