Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.4
bux:
145976.27
2026. november 3. kedd Győző

Ez volt az utolsó esélye McCainnek?

A demokrata párti Barack Obama szerint a republikánus John McCain ugyanazt a 8 éve tartó hibás gazdaságpolitikát képviseli, amely George Bush elnök nevéhez fűződik és amely a mostani pénzügyi válsághoz vezetett. McCain szerint azonban politikája nem köthető Bush elnökhöz. Az InfoRádió az Egyesült Államok elnökjelöltjeinek második kampányvitáját foglalta össze.

Obama és McCain három televíziós vitája közül a másodikat a Tennessee állambeli Nashville-ben, a Belmont Egyetemen tartották meg. A jelöltek 80 olyan helyi választó előtt fejtették ki nézeteiket a nekik feltett kérdésekről, akik még nem döntötték el, kire voksoljanak.

Barack Obama hangoztatta, hogy Amerika a 30-as évekbeli nagy depresszió óta a legsúlyosabb gazdasági válságba jutott. Mindezért a demokrata elnökjelölt a republikánusokat okolta.

A középosztálynak mentőcsomagra van szüksége - mondta Obama. Ez adócsökkentést jelent és azt, hogy a lakástulajdonosoknak segítséget kell nyújtani abban, hogy megtarthassák otthonaikat és munkájukat. Hosszú távon pedig javítani kell az egészségügyi rendszeren, és az energiaköltségeken, amelyek hatalmas terhet rónak a családokra.

Önöknek olyasvalakire van szüksége, aki valóban a középosztályért dolgozik, nem csak a magasabb lobbyérdekekért - tette hozzá Barack Obama.

A republikánus John McCain a Wall Street-i mohóságot, korrupciót és részrehajlást okolta a válságért. "Amíg nem stabilizáljuk az ingatlanárakat Amerikában, nem tudunk állásokat teremteni és rendbe hozni a gazdaságunkat - fejtette ki McCain. Bizalmat és önbizalmat kell adnunk újra az országnak, és tudom hogy hogyan barátaim. Ez az én javaslatom, nem Obama szenátoré, vagy Bush elnöké. Tudom, hogy tehetem működőképessé újra Amerikát, hogy hozhatom rendbe a gazdaságot, és biztosíthatom az amerikaiak megélhetését.

John McCain hozzátette: fel kell vásárolni a rossz hiteleket, de egyetlen amerikai adóit sem lehet emelni. A jelöltek egyébként mindketten Warren Buffettet, a legendás omahai befektetőt nevezték meg lehetséges pénzügyminiszternek.

Liberális elemzők szerint ez a vita volt McCain egyik utolsó esélye, hogy megfordítsa az elnökválasztási versenyt, hiszen az utóbbi néhány hétben Obama, akit a közvélemény alkalmasabbnak tart a gazdasági válság kezelésére, jelentős előnyre tett szert. Az utóbbi napok lejárató jellegű üzenetei után a Gallup még a vita előtti utolsó adatai szerint Obama országosan 51-42 arányban vezet, és több kulcsfontosságú, ingadozó államban is McCain előtt van. A november 4-i elnökválasztás előtt a jelöltek még egyszer, jövő szerdán vitáznak New York-ban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×