Infostart.hu
eur:
385.14
usd:
331.68
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

"Pekingben nem lenne könnyű merényletet elkövetni az olimpia alatt"

Jóval nehezebb Pekingben robbanást végrehajtani, mint a hatalmas ország más részein - nyilatkozta az InfoRádiónak Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Hozzátette, a kínaiak minden csomagot átvizsgálnak,és minden létező ponton ellenőriznek. A háromszázezer önkéntes rendőr munkáját pedig irdatlan mennyiségű térfigyelő kamera segíti a kínai fővárosban.

Tizenhat halottja és tizenhat sebesültje volt az Új-Kína hírügynökség beszámolója szerint annak a támadásnak, amely során lázadó szakadárok egy teherautóval hajtottak az egyik a nyugat kínai autonóm terület határállomásán felállított ellenőrzőpontnak, majd két gránátot dobtak rá.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a robbantással kapcsolatban úgy nyilatkozott az InfoRádiónak: minden ilyen robbantás mögött az a cél áll, hogy gyengítsék Kínát, és hogy kétségeket támasszanak a világ közvéleményében afelől, hogy az ország képes az olimpia sikeres megrendezésére.

Szerinte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság részéről természetes, hogy mint nyilatkozták, továbbra is bíznak a kínai hatóságokban, ugyanakkor nem is mondhatnak mást.

Nógrádi György emlékeztetett, hogy Kína hatalmas ország, a robbantás pedig a Pekingtől lehető legtávolabb fekvő észak-nyugati ujgur területeken történt. Itt muzulmán kisebbség él, ők kevesebben vannak, mint a lakosság egy százaléka.

Udvariasak, de kőkemények a kínaiak

Mint mondta, a nemzetközi terrorizmus ma elkerüli az Egyesült Államokat, mert ott nehéz végrehajtani sikeres robbantást. Ugyancsak nehéz megtenni ezt az olimpia ideje alatt Pekingben. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy az ország távolabbi részein könnyebb robbantani.

Merényletkísérletek biztosan lesznek, de a kínaiak mindent megtesznek majd azért, hogy ezeket megakadályozzák - szögezte le a biztonságpolitikai szakértő.

"Ha vonatra szálltam, átvizsgálták a csomagjaimat, ugyancsak megtették ezt a szállodában" - mesélte Nógrádi György. - Az ellenőrzés folyamán a kínaiak udvariasak, de kőkemények. Ez nehezíti a turisták életét, de mindenki elfogadja."

A szakértő azt is elmondta, háromszázezer önkéntes rendőr van Pekingben, az izraeli delegáció pedig külön védelmet kap az 1972-es müncheni olimpián történtek miatt. A kínaiak hihetetlen mennyiségű térfigyelő kamerát szereltek fel, és minden létező ponton ellenőriznek - részletezte Nógrádi György.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×