Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A szakáll és a festett haj sem mentette meg Karadzicot

A keddi belgrádi újságok a címlapon számolnak be Radovan Karadzic elfogásáról, s tele vannak az akció körülményeit illető ellentmondásos találgatásokkal.

A letartóztatásról egyelőre csak egy szűkszavú hivatalos közlemény jelent meg, amelyből annyi derült ki, hogy a szerb biztonsági szolgálatok fogták el a volt boszniai szerb elnököt. A belgrádi belügyminisztérium annyit közölt, hogy munkatársai nem voltak részesei az akciónak.

Újabb hivatalos tájékoztatás a kedd délelőtti órákban várható, amikor Rasim Ljajic, a hágai Nemzetközi Törvényszékkel folytatott együttműködésért felelős tanács elnöke és Vladimi Vukcevic, a háborús bűnösökkel foglalkozó szerb különleges ügyész tart sajtóértekezletet.

Meg nem nevezett forrásból azonban a Politika és a Press című újság is úgy értesült, hogy a lobogó ősz hajáról ismert Karadzicnak elfogásakor festve volt a haja, s hosszú szakállat is viselt. A Press ehhez még azt is hozzáteszi, hogy az egykori politikus épp a horvát tengerpartra, Splitbe készült, amikor elfogták.

A Vecernje Novostit ezzel szemben valaki arról tájékoztatta, hogy Karadzicot a szerb főváros Vracar nevű belső kerületében fogták el, ahol hosszabb ideje bujkált.

A Blic állítja, hogy tartózkodási helyét a Biztonsági Információs Szolgálat már egy hónapja felderítette, s a letartóztatással azért vártak, mert minden kétséget kizáróan meg akarták állapítani a személyazonosságát. Ez a múlt hét péntekére sikerült, majd következett az akció előkészítése, s hétfőn este hét óra körül a letartóztatás.

Mindenki másképp tudja

Az Alo című újság is úgy tudja, hogy az akciót az információs szolgálat, konkrétabban annak a tisztségéről egy-két hete indoklás nélkül leköszönt korábbi vezetője, Rade Bulatovic irányította, s részt vett benne Boris Tadic államfő kabinetfőnöke, Miodrag Rakic.

A Danas című újságot valaki úgy tájékoztatta, hogy az illetékeseknek sikerült új információkat szerezniük azokról, akik segítik a bujkálásban Ratko Mladic volt boszniai szerb hadsereg főparancsnokot. Az értesülések azonban csak rájuk vonatkoznak, s nem a Hága által ugyancsak üldözött tábornokra.

Az információkat átadják Serge Brammertznek, a Nemzetközi Törvényszék főügyészének, aki kedden akart Belgrádba látogatni, de Karadzic elfogásának hírére elhalasztotta az útját, hogy Hágából kövesse nyomon a kiadatás körüli fejleményeket.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Kijev jelenleg csak a szükséges villamosenergia-mennyiség mintegy feléhez jut hozzá, a városban tömeges fűtés- és áramkimaradások sújtják a lakosságot a rekordhidegben – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben. Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta Trump korábbi kijelentését: "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×