Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Tilos Rómában a szabadban enni, inni, énekelni és aludni

Mostantól nem lehet Rómában az utcán feküdni, vagy valamelyik emlékművénél megenni egy szendvicset, mert az olasz főváros polgármestere rendeletben betiltotta ezeket a tevékenységeket.

Velence, Firenze és Verona után Rómában is szigorú törvényt vezettek be, hogy visszaszorítsák a garázdaságot, és tisztán tartsák az utcákat. Az új szabályok értelmében az olasz fővárosban nem lehet a szabad ég alatt aludni, tábort verni a köztereken és parkokban, valamint nem lehet enni, inni, sőt még énekelni sem.

A szigorú törvény nem vonatkozik azokra a harmonikásokra és hegedűsökre, akik a római éttermek kertjeiben és teraszain adnak szerenádot a vacsorázó vendégeknek.

Ha bárki megsérti a törvényt, akár 300 eurós, vagyis közel 70 ezer forintos bírságra számíthat.

Az olasz főváros polgármestere azzal magyarázta a döntést, hogy így akarják visszaszorítani a késő esti randalírozást, ami megzavarja a lakosok nyugalmát.

A hét elején életbe lépett törvénynek már meg is vannak az első "áldozatai": két, Róma főterén uzsonnázó indiai turistát 50 euró (több mint 10 ezer forint) bírság megfizetésére köteleztek, három tunéziait pedig azért büntettek meg, mert a Spanyol lépcsőnél piknikeztek.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

Magyar adóparadoxon: a szegény fizet, a gazdag nevet?

A hazai adórendszer jelentősen támogatja a felső néhány százezer vagyonosodását a nagy többség kárára. A hazai polgárság, vagy inkább tőkés osztály építése kimondott társadalom- és gazdaságpolitikai cél. Ennek egyik kulcseszköze az adórendszer, azaz a szegényebbek arányaiban több adót fizetnek, mint a (leg)gazdagabbak. Zsiday Viktor szerint érdemes némi finomítással a jelenlegi rendszert fenntartani, egyet értve a fenti célokkal. A „lecsorgás” elmélete azonban nemeztközi tapasztaltok alapján már megbukott. Hazai adatokon alapján is igazolható, hogy az elmélet itthon sem állja meg a helyét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×