Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Nőt keresnek Obamának

Clinton asszony közölte: nem vágyik az alelnökségre, így mindkét oldalon folyik a spekuláció arról, ki lesz a jelöltek partnere az elnökválasztási kampányban. A demokraták Obamát arra ösztönzik, hogy válasszon maga mellé nőt alelnökjelöltnek, mivel ez növelni támogatottságát a nők, a latin-amerikaiak és a kétkezi dolgozók körében.

Az előválasztási kampány során történt látványos vita után Bill Clinton volt elnök is kiállt az amerikai demokraták elnökjelöltje, Barack Obama mellett. Nem tudni, hogy ennek hatására-e de Obama arra kérte kampánystábját, hogy segítsen rendezni volt ellenfele, Hillary Clinton 10 millió dolláros tartozását.

Miközben Clinton asszony közölte: nem vágyik az alelnökségre, mindkét oldalon folyik a spekuláció arról, ki lesz a jelöltek partnere az elnökválasztási kampányban.

Bill Clinton a demokraták előválasztási kampányában "tündérmesének" nevezte a későbbi győztes, Barack Obama kiállását az iraki háború ellen és leányálomnak azt, hogy megszerezze a párt elnökjelöltségét.

Nos, az álom megvalósult, de ha a Demokraták továbbra is vitatkoznak egymással, akkor könnyen ismét republikánus politikus lehet az Egyesült Államok következő elnöke. John McCain szenátor mindössze hat ponttal marad le a közvéleménykutatások szerint Obama mögött. Az exelnök Bill Clinton így végre kiállt felesége volt ellenfele mellett és közölte: kész győzelemre segíteni Obama szenátort.

A cinikusok szerint nem sok választása volt: Hillary Clinton az előválasztási kampányban 10 millió dolláros adósságot halmozott fel, stábjának egyes tagjai pedig azzal vádolták meg Billt, hogy felelőtlen beszólásaival úgymond megtorpedózta jelöltségét. Pletykalapok arról is írtak, hogy Hillarynél betelt a pohár és a verség után válásra készül. Ettől
függetlenül a Demokratáknak egységessé kell válniuk, ha Obama győzni akar és a még mindig sokakat megmozgató volt elnök hatalmas adu ász a párt számára.

Nem meglepő módon, Clinton támogató nyilatkozata után Obama arra kérte stábját, segítsen rendezni Hillary kampányadósságát.
Közben folyik a találgatás arról is, hogy vajon Clinton asszony lesz-e Obama alelnök jelöltje. A New York-I szenátor azt mondja, nem "él-hal" a posztért, bár korábban nem zárkózott el. Demokrata berkekben pedig kezdenek egy másik női politikust, egy eddig kevéssé ismert, Missouri állam-beli szenátort, Claire McCaskillt emlegetni. Õ volt az, aki biztosította Obamának a győzelmet a déli államban.

Rábírta a jelöltet, hogy kisvárosokba is menjen el és személyesen találkozzon a gyakran konzervatív érzelmű szavazókkal. Obamát a pártban sokan arra ösztönzik, hogy válasszon maga mellé nőt alelnökjelöltnek, mivel ez növelni támogatottságát a nők, a latin-amerikaiak és a kétkezi dolgozók körében.

A republikánus oldalon viszont egyelőre rejtély, hogy ki lesz John McCain szenátor partnere. A jelölt számára egy, a közvélemény szemében szürke eminenciás ügyvéd segít a válogatásban, nagy titoktartás közepette.

Az amerikai sajtó azonban jelzésértékűnek tartotta, hogy Mitt Romney volt elnökaspiráns, Bobby Jindal, louisianai kormányzó és Charlie Crist floridai kormányzó kapott meghívást McCain arizonai birtokára. Utóbbit "progresszív republikánusnak" tartják, aki fellép a klímaváltozás ellen és támogatja az őssejtkutatást. Bár ennek a George Busht hatalomra juttató evangélikus keresztény tábor nem örülhet, Crist lehet az, aki a kulcsfontosságú Florida államban biztosíthatja a
győzelmet McCain számára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Nincs már messze az a gyógyszer, amitől újra kinőhet a fogunk

Az állatkísérletek után hamarosan embereken is elkezdik tesztelni japán kutatók azt az újfajta gyógyszert, ami segíthet a fogukat elvesztő betegeknek. Az eljárás először kisgyermekeknek jelenthet segítséget, de ha a gyógyszer engedélyeztetése sikerrel jár, akkor nem olyan sokára a felnőttek is igénybe vehetik.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×