Infostart.hu
eur:
385.76
usd:
332.16
bux:
121481.09
2026. január 16. péntek Gusztáv

Debreceni orvos csoport utazik Mianmarba

Mianmar 911 külföldi segélymunkásnak adott beutazóvízumot azóta, hogy a Nargis ciklon május elején lecsapott az országra. A tervek szerint szombaton indul majd az egykori Burma ciklon sújtotta területeire a Magyar Református Szeretetszolgálat csoportja is.

A május eleji természeti katasztrófa óta az ENSZ és nemzetközi humanitárius szervezetek azzal vádolják a délkelet-ázsiai országot irányító katonai juntát, hogy cserbenhagyta a 2,4 millió túlélő kárvallottat, mert az első három hétben egyetlen külföldi segélymunkást sem engedett be a ciklon sújtotta területre.

A természeti csapásban mintegy 134 ezer ember meghalt vagy eltűnt Mianmarban.

Hivatalos adatok szerint a ciklon támadása óta 911 külföldi segélymunkást engedtek be az országba. A tervek szerint szombaton indul a Magyar Református Szeretetszolgálat csoportja is, köztük debreceni orvosok.

Az egység vezetője az InfoRádióban elmondta: a beutazáshoz szükséges katonai engedélyeket már megkapták, és várhatóan tíz napot töltenek majd az ázsiai országban.

Késmárki András arról is beszélt: sátorkórházat szeretnének építeni abban a térségben, ahol a nagy erejű trópusi ciklon söpört végig. Hozzátette: 5 millió forintos értékű gyógyszert és orvosi felszerelést visznek magukkal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×