Infostart.hu
eur:
385.31
usd:
332.05
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Ha az olaj drágul, a gáz is - na de 40 százalékkal?

Berlinben a fogyasztóvédelmi minisztérium államtitkára megerősítette, hogy idén ősszel 40 százalékos gázáremeléssel kell számolni. Félreértések elkerülése végett egyértelművé tette, hogy ebbe nem tartozik bele a nemrég életbe léptetett 25 százalékos áremelés.

Az államtitkár elmondta, hogy egy korábbi megállapodás értelmében az energiahordozók ára egymással párhuzamosan alakul. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kőolaj árának emelkedését a gázár nagyjából hasonló mértékű növekedése követi, ami a jelen esetben csaknem 40 százalékos drágulásnak felel meg.

Az államtitkár közölte azt is, hogy a kormány fontolóra vette a megállapodás újraértékelését, illetve az energiahordozók közti árhasonlóság feloldását, a nem egyszer sokkhatást kiváltó drágulás elkerülésére.

A gazdasági miniszter viszont kijelentette, hogy az intézkedés aligha gátolná a gáz-, vagy olajár további emelkedését.

A berlini koalíció egyik tagja, a Szociáldemokrata Párt energiaszakértője úgy vélte, hogy a kormánynak intézkednie kellene a fenyegető áremelés hatásainak tompítása érdekében, és legalább a kis fizetésből élő fogyasztók számára gondoskodnia kellene az átlagosnál alacsonyabb tarifa életbe léptetéséről.

Nyilatkozatában az energiaszakértő is megerősítette az államtitkár bejelentését, amely szerint a fogyasztói gáz 40 százalékos drágulása a már életbeléptetett 25 százalékos emelést fogja kiegészíteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×