Infostart.hu
eur:
386.14
usd:
331.57
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Clinton már kedden bejelenti visszalépését?

Hillary Clinton szenátor az utolsó demokrata előválasztási forduló napján, kedd este beszédet tart New Yorkban legjelentősebb adományozói és támogatói előtt. Elemzők szerint bejelenti, hogy visszalép a demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemből és riválisát, Barack Obamát támogatja.

Barack Obama ugyanaznap este Minneapolisban várhatóan kihirdeti: elegendő küldöttet szerzett a nyár végi denveri jelöltállító konvencióra a jelöltség megszerzéséhez.

Clinton és Obama stábja állítólag vasárnap este már egyeztetett a Demokrata Párt kampányáról az előválasztási periódus utáni időszakban. A Clinton-kampány vezetőit telefonon és e-mail üzenetekben értesítették, hogy szerepük a végéhez közeledik.

Tom Vilsack egykori iowai kormányzó, aki eddig Clinton egyik legállhatatosabb támogatója volt, úgy nyilatkozott: itt az ideje, hogy a volt first lady elismerje vereségét.

"Elég világos, hogy Obama szenátor lesz a jelölt" - közölte a politikus, aki korábban maga is pályázott az elnökjelöltségre.

Mint hozzátette, Clintonnak a keddi megméretés után gyorsan Obama mögé kell állnia.

A vasárnapi Puerto Ricó-i előválasztásokról az amerikai sajtó úgy számolt be, hogy Clinton biztos győzelmet aratott, és a jelöltség sorsa eldőlt, vetélytársa javára.

Barack Obama hétfőn Detroitban kijelentette: ő és Clinton novemberben együtt fognak dolgozni, jóllehet sokan attól tartanak, hogy a Demokrata Párt nem tud felülemelkedni a megosztottságon a hosszú, kemény jelöltállító küzdelem után.

"Kitűnően küzdött" - mondta a volt first ladyről az afro-amerikai szenátor, nem részletezve, hogy milyen novemberi együttműködésre gondol.

Valószínűleg az egészségügy-miniszteri posztot ajánlja fel Obama kampánystábja Clintonnak, mintegy méltóságteljes visszavonulást biztosítva számára - szivárgott ki az illinois-i szenátor környezetéből a hétvégén.

Bár korábban sok spekuláció volt arról, hogy Clinton Obama alelnökjelöltjeként szerepelhetne az elnökválasztáson, az afro-amerikai szenátor úgy tűnik, elhárítja Clinton egyes támogatóinak erre irányuló nyomását.

A keddi előválasztási fordulóban Dél-Dakota és Montana állam lakói nyilvánítanak véleményt az elnökjelölt-aspiránsok személyéről.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×