Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Számítógépek és bizalmas adatok tűntek el a minisztériumokból

Berlinben már korábban is híre járt, hogy állami hivatalokból számítógépeket loptak el, azonban a belügyminisztérium szóvivője csupán most erősítette meg azt a jelentést, amely szerint 2005 és 2007 között többszáz számítógép, illetve laptop tűnt el, főleg a védelmi minisztériumból. A számítógépekkel együtt lába kelt sok rendkívül bizalmas adatnak is.

A német belügyminisztérium szóvivője szerint a tolvajok kiváltképpen a védelmi minisztérium iránt érdeklődtek, ugyanis az eltulajdonított 189 asztali számítógép és 326 laptop nagyrésze is ebből a minisztériumból hiányzik.

Az anyagi kárt több mint fél millió euróra becsülik, viszont - mint a szóvivő kifejtette - eddig csak gyanítani lehet a bizalmas adatok eltulajdonítása révén támadt veszteséget, mert a védelmi tárcának most megfelelő ellenintézkedéseket kell tennie az illetéktelen kezekbe került bizalmas jellegű intézkedések módosítására.

Annyit máris tudni lehet, hogy elveszett 1200 civil szolgálatra berendelt katonaköteles fiatalember valamennyi központilag rögzített személyes adata.

Eltűnt továbbá legalább 270 olyan mobiltelefon is, amelyről egy gombnyomással tárcsázható különböző berlini minisztériumok titkos telefonszáma, valamint sok vezető politikus is.

A nagyszabású lopás hírére a kormány adatvédelmi biztosa kiterjedt nyomozás megindítását sürgette, és szorgalmazta azt is, hogy a jövőben kötelezzék az állami hivatalokat azonnali jelentésre, ha eltűnik birtokukból adathordozót tartalmazó számítógép vagy laptop. Eddig ugyanis az eltűnéseket csupán a hivatali felettessel kellett tudatni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×