Infostart.hu
eur:
361.64
usd:
315.17
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric

Kenyában újra fellángolhat az erőszak

Kenyában az államfő lemondását és új választások kiírását követelte az ellenzék vezetője.

Raila Odinga korábban békülékeny nyilatkozatokat tett közzé, ami a választások utáni véres zavargások leállításával és a politikai rendezés lehetőségének reményével kecsegtett.

A politikus, aki azzal vádolja Mwai Kibaki elnököt, hogy csalással győzött a december 27-ei elnökválasztásokon, a politikai bázisának számító Nyugat-Kenyában kijelentette, hogy "Kibakinak le kell mondania, vagy meg kell ismételni a választásokat".

"Ebből nem engedhetek" - hangoztatta hívei előtt.

Két nappal korábban Nairobiban adott angol nyelvű nyilatkozatában Odinga még azt hangoztatta, hogy már nem ragaszkodik Kibaki elnök lemondásához.

A felek között közvetítő Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár másnap derűlátóan nyilatkozott a tárgyalásokról, és Odinga saját pártja is úgy vélekedett, hogy jól halad a hatalommegosztási megállapodás kidolgozása.

Ehhez képest az ellenzéki vezető új beszédében visszatért a korábban megütött radikális hangnemhez.

"Olyan nincs, hogy ellopod a tehenemet, én rajtakaplak, és mégis elvárják, hogy osztozzam a tején, hiszen az a tehén az enyém" - mondta Odinga.

A december végi elnökválasztás nyomán a kelet-afrikai országban súlyos politikai-etnikai zavargások törtek ki, amelyekben több mint ezer ember vesztette életét és mintegy 300 ezer ember kényszerült elmenekülni otthonából.

A zavargások drámai mértékben visszavetették az ország egyik legfőbb bevételi forrásának számító idegenforgalmat.

Címlapról ajánljuk
Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×