Infostart.hu
eur:
386.47
usd:
330.86
bux:
116404.83
2026. január 12. hétfő Ernő

Londoni olimpia: óriási összeg hiányzik

Egymilliárd fontos (340 milliárd forintos) feketelyukkal kell szembenéznie a 2012-es londoni olimpia szervezőbizottságának.

A konzervatív és a liberális demokrata képviselők kedden nem szavazzák meg a kormány azon tervét, hogy még több pénzt biztosítsanak az ötkarikás játékok előkészületeire. A döntést azt követően hozták, hogy nyilvánosságra került a Londoni Fejlesztési Ügynökség jelentése, amely szerint nem reális a kabinet azon becslése, hogy mekkora összeghez jutnak az olimpia után az ingatlanok értékesítéséből.

A londoni polgármester, Ken Livingstone és az olimpiáért felelős miniszter, Tessa Jowell tavaly írt alá egy dokumentumot, amelyben az szerepelt, hogy legalább 1,8 milliárd fontot (610 milliárd forintot) kell előteremteni a kelet-londoni területek értékesítéséből a játékok után.

A kormány azzal számolt, hogy évente 16 százalékkal emelkedik az ingatlanok értéke Stratfordban a következő 15-20 év során, de a Londoni Fejlesztési Ügynökség úgy véli, ez túl optimista várakozás.

A szervezet tájékoztatta a londoni közgyűlést, hogy az előzetes tervezettel ellentétben 800 millió font (270 milliárd forint) teremthető elő az ingatlanok értékesítéséből, így a hiány egymilliárdos lesz. Ebből az összegből fizették volna vissza Nemzeti lottótársaság által nyújtott 675 millió fontos kölcsönt, de így ez a pénz is elveszik.

Ingatlanszakértők szerint a kormány terveivel ellentétben mindössze 4-5 százalékkal emelkedhet az olimpiai létesítmények közelében lévő területek értéke. Mark Dorman, az egyik nagy ingatlanügynökség igazgatója szerint az elmúlt tíz évben valóban volt 16-20 százalékos éves emelkedés a londoni területeken, de a piac azóta kiegyenlítődött, és most teljes őrültségnek hangzik ekkora növekedéssel számolni.

A 2012-es olimpia költségvetése korábban is számos vitát váltott ki a szigetországban. Eredetileg 2,4 milliárd fontra (mintegy 820 milliárd forint) taksálták a játékok büdzséjét, ám az összeg 9,3 milliárdra (körülbelül 3.170 milliárd forint) ugrott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Győrfi Pál: most 10 százalékkal több a munkánk, mint egy átlagos téli napon

Győrfi Pál: most 10 százalékkal több a munkánk, mint egy átlagos téli napon

Olyan esetük is volt, hogy a mentős törte el a lábát, mert elcsúszott a jégen: kitart a sarkvidéki hideg, lefagytak az utak, és újra jön az ónos eső. Ilyenkor a mentőknek is több a munkájuk a szokásosnál – mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az InfoRádióban.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×