Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
324.95
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

A gyermekek felét kifosztják az iskolában

Egyre nagyobb teret ölt a bűnözés az iskolákban, ám kevés ügy kerül a rendőrség elé - figyelmeztet egy brit civil szervezet egy felmérésre hivatkozva.

A gyermekek mintegy a felének lopták el valamilyen tárgyát az általános iskolában - derült ki egy több mint háromezer, 10 és 15 év közötti gyermek megkérdezésével készített felmérésből.

Szinte valamennyi gyermek, 95 százalék mondta azt, hogy valamilyen erőszak érte az iskolás évek alatt.

18 százaléka mondta azt, hogy az iskolából hazafelé rabolták ki, míg 57 százalék azt állította, hogy valamilyen tárgyát szándékosan megrongálták.

A gyerekek 46 százaléka panaszkodott arra, hogy valamilyen rasszista gúnynevet ragasztottak rá.

A gyerekek ki vannak téve a fiatalkorú bűnözésnek, de csak ritkán mérik fel, hogy ennek milyen hatása van életükre - figyelmezet a büntetési rendszer reformjáért küzdő Howard League igazgatója, Frances Crook.

A felmérés szerint a gyerekek többsége nem szól arról otthon, hogy erőszak érte, mert úgy gondolja, hogy a szülők úgysem ítélik azt akkorának, hogy értesítsék a rendőrséget.

A gyermekek kétharmada mondja el szüleinek, hogy bántalmazták társai, de ezeknek az eseteknek csak 28 százaléka kerül a rendőrség elé.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Súlyos zavargások Franciaországban és más európai államokban – Percről percre követjük az eseményeket

Súlyos zavargások Franciaországban és más európai államokban – Percről percre követjük az eseményeket

Vasárnap Franciaország a szombati erőszakos tüntetések következményeivel szembesül: egy demonstráló meghalt, több száz rendőr megsérült, és több mint 1800 embert őrizetbe vettek. Több nagyvárosban fosztogatások és gyújtogatások voltak, Limoges történelmi városházája nagyrészt megsemmisült, Emmanuel Macron pedig országos beszédet jelentett be. A zavargásokra Donald Trump és Giorgia Meloni is reagált, miközben Belgiumban, Olaszországban, Portugáliában és Albániában is folytatódtak a társadalmi feszültségekhez kapcsolódó megmozdulások. Ebben a cikkünkben percről percre követjük a vasárnapi eseményeket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×