Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Sátrakat állítottak fel Kijevben az ukrán ellenzék hívei

Sátortábort állítottak fel Julija Timosenko ukrán ellenzéki vezető hívei Kijev központjában vasárnap, tiltakozva amiatt, hogy a központi választási bizottság formai hibára hivatkozva előző nap megtagadta a tömörülés jelöltjeinek regisztrálását a szeptember 30-i előre hozott parlamenti választásokra.

Timosenko Tömbjének mintegy ezer aktivistája fehér trikóban - rajta a tömörülés logójával, egy vörös szívvel - a központi választási bizottságnak a kijevi belvárosban álló székháza elé vonult, és ott mintegy száz sátrat vertek fel. Azzal fenyegetőznek, hogy mindaddig ott maradnak, amíg a testület vissza nem vonja a döntést, amely szerintük politikai indíttatású.

A központi választási bizottság szombaton elutasította a fő ukrán ellenzéki erő jelöltjeinek regisztrálását arra hivatkozva, hogy azok elmulasztották kitölteni a jelentkezési űrlapnak azt a rovatát, amelyben a lakcímét kell megadnia a jelentkezőnek.

Az előre hozott választások kiírása egy hónapokig tartó belpolitikai válság feloldását célozta: a konfliktus a két ellenlábas, a Nyugat-barát Viktor Juscsenko elnök és a Moszkva-barát Viktor Janukovics kormányfő között robbant ki, miután Juscsenko elrendelte a parlament feloszlatását. A Nyugat-barát Timosenko Tömbje regisztrálásának megtagadása felveti a választás legitimitásának kérdését.

Ukrajna stabilitása mind a Kremlnek, mind a Nyugatnak érdekében áll, mely utóbbihoz Juscsenko közeledni törekszik azzal a távlati céllal, hogy országa majdan az Európai Unió és a NATO tagja legyen.

A központi választási bizottságnak mintegy fele Janukovics híve, és Timosenko vádja szerint éppen a kormányfő áll a regisztrációt megtagadó döntés mögött. A bizottság fele, Janukovics emberei a regisztráció elutasítása mellett szavaztak, míg a testület másik fele tartózkodott.

Janukovics tömörülése, a Régiók Pártja visszautasította Timosenko állításait, és azt állította, hogy a politikus népszerűségének növelése érdekében szítja a feszültséget.

Timosenko Tömbje vasárnap támogatást kapott a Juscsenko-féle Mi Ukrajnánk, Mi Önrendelkezésünk nevű párttól, amely tiltakozott a regisztráció megtagadása miatt, és sürgette a választási bizottságot, hogy vizsgálja felül a döntést.

Marina Sztavnyijcsuk, az ukrán elnök titkárságvezető-helyettese, Juscsenko képviselője az alkotmánybíróságban és a központi választási bizottságban, úgy nyilatkozott, hogy a Timosenko Tömbje által a központi választási bizottsághoz benyújtott iratok megfelelnek a szükséges követelményeknek. Úgy vélekedett, hogy a tömörülés fellebbezést nyújthat be a regisztrációt megtagadó döntés ellen.

Az ukrán választási törvény értelmében augusztus 25-ig Timosenko Tömbje ismét benyújthatja a regisztrációs kérelmet. A tömörülés képviselője azonban közölte, hogy nem élnek ezzel, hanem bírósághoz fordulnak a regisztráció megtagadása miatt. Timosenko azzal fenyegetett, hogy az Európai Unió kormányaihoz fordul az ügyben.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×