Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Földrengés Madridtól délre

Rengett a föld vasárnap délelőtt Spanyolország fővárosától a keleti és a déli tengerpartig terjedő térségben, károkról vagy sérülésről nem érkezett jelentés.

Az illetékes földrajzi intézet közlése szerint az első becsléseknél nagyobb, a Richter-skálán 5,1 fokozatú földmozgás epicentruma Pedro Munoz település közelében volt Kasztília-La Mancha autonóm körzetben, Madridtól száz kilométernyire délre. A földrengést Spanyolország területének nagy részén érezni lehetett, Kasztília-La Mancha és Madrid mellett keleten főként Valenciában, délen pedig Andalúziában.

A Cadena Ser rádióhoz betelefonáló egyik lakos elmondta: Ciudad Realban jól érzékelhető volt a földmozgás, sok épületben megremegtek tőle az ablaktáblák. Az El Mundo napilap internetes kiadásának Ciudad Realból egy másik helybeli arról számolt be, hogy a mintegy 5 másodpercig tartó rengés nyomán kisebb repedések keletkeztek az épületek falain. Voltak olyan helybéliek, akiket álmukból riasztott fel a madridi idő szerint 9 óra 47 perckor bekövetkezett földmozgás.

A vasárnapi spanyolországi földlökéseket megelőzően, szombat este Marokkóban mozdult meg a föld. A Richter-skála szerint 5-ös nagyságú rengés epicentruma a Középső-Atlasz hegységben volt, áldozatokat, jelentősebb anyagi károkat nem követelt - közölték a rabati hatóságok.

Spanyolországban legutóbb június 7-én jegyeztek fel számottevő, a Richter-skála szerint 4,1 nagyságú földmozgást, amelynek epicentruma Escopete településen volt Guadalajara tartományban.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×