Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Békésen zajlott az elnökválasztás Sierra Leonéban

Öt évvel a polgárháború befejeződése után békés körülmények között zajlott le Sierra Leonéban az elnökválasztás, amelyet szakértők a demokrácia és a stabilitás fontos próbakövének tekintenek.

Európai választási megfigyelők vasárnapi nyilatkozatai szerint békés és csaknem zökkenőmentes volt a voksolás, amelyet a legtöbb településen jól megszerveztek. A 6000 szavazóhelyiség közül mindössze pár tucatnál keletkezett feszültség amiatt, hogy azokat késlekedve nyitották meg. Ez pedig felingerelte a türelmetlenül sorban álló szavazókat.

A kis nyugat-afrikai országban 11 éven át tartó véres polgárháború zárult le 2002-ben, a kegyetlen harcokban több mint 50 ezren vesztették életüket. A háború tétje a gyémántbányászat és -kereskedelem fölötti ellenőrzés volt. A harcok lezárása utáni törékeny békét ENSZ-katonák szavatolták, az utolsó egység 2005 végén távozott az országból.

Az eddigi államfő, Ahmad Tejan Kabbah nem indulhatott a mostani választáson. Legvalószínűbb utódának Solomon Berewa eddigi alelnök és Ernest Koroma, az egykori egységpárt (APC) főnöke számít.

Az eredmény két héten belül várható. Megfigyelők arra számítanak, hogy egyik jelölt sem kapja meg a sikerhez szükséges 55 százalékos szavazatmennyiséget, így valószínűleg második választási fordulóra lesz szükség.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×