Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
316.18
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Kitört a botrány a gúnydal miatt - hallgassa meg!

Az elnökségre pályázó demokrata politikust, Barack Obamát kifigurázó dalt sugárzott műsorában az egyik legnépszerűbb amerikai rádiós műsorvezető, Rush Limbaugh.

A republikánusnak tartott rádiós a jól ismert Paff, a bűvös sárkány mintájára és dallamára készítette el a "Barack, a bűvös fekete" (Puff the Magic Negro) című felvételt, amelyet többször is lejátszott.

Az 56 éves műsorvezető elmondta: célja az volt, hogy kigúnyolja a liberális amerikai sajtót.

"A dal egy paródia, amellyel szórakoztatni kívántam a hallgatókat" - tette hozzá.

Rush Limbaugh emlékeztetett, hogy a rasszistának tartott kifejezést nem ő találta ki, a Los Angeles Times egyik március cikkének is ezt a címet adták.

Az elnökségre pályázó illinois-i szenátor, Barack Obama kampánycsapata bugyutának nevezte a dalt. A politikus kiemelte: ő maga nem hallotta a felvételt, de már sokat hallott róla.

Az amerikai médiát ellenőrző szervezet szóvivője reagálásában kiemelte: semmilyen különbséget nem lát Limbaugh és az egy hónappal ezelőtt rasszista kijelentése miatt kirúgott Don Imus esete között.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×