Infostart.hu
eur:
387.73
usd:
329.37
bux:
0
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás

Botrány: gyilkos vért kaptak a gyermekek!

Sokak szerint kísérleti nyulaknak használták a brit orvosok azokat a gyermekeket, akik HIV-vel és halálos hepatitisszel fertőzött vért kaptak.

Az egészségügyi hatóság úgy tudja, hogy a hetvenes-nyolcvanas években az átömlesztéshez amerikai heroinfüggő bebörtönzöttek vérét használták, akiknek fizettek az adományukért.

A rendkívül kockázatos vért pedig brit hemofíliás gyermekeknek adták. A legfiatalabb áldozat három hónapos, a legidősebb pedig 15 éves volt.

Többüknek éveken át nem árulták el, hogy HIV-vel vagy hepatitisszel fertőződtek. Ennek köszönhetően néhányan, akik már felnőttek, partnerüket is megfertőzték a kórral.

Egy asszony, akinek a testvére 47 éves korában halt meg, miután szervezete HIV-vel és hepatitis C-vel is fertőződött, azt mondta: az orvosoknak tudniuk kellett, hogy a vért nem lett volna szabad felhasználni.

A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején ugyan nem volt mód arra, hogy kiszűrjék ezeket a betegségeket, az orvosoknak azonban tudniuk kellett, hogy a vér felhasználása rendkívül kockázatos.

A hemofíliások véréből hiányzik, csökken vagy hibás egy fontos véralvadási fehérje, ez gyakran spontán vérzést okoz náluk. Emiatt gyakran kell vérátömlesztést kapniuk.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×