Infostart.hu
eur:
361.32
usd:
315.26
bux:
153321.61
2026. szeptember 22. kedd Móric

Kivált az iraki csoport az al-Kaidából

Kivált az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezetből az egyik legjelentősebb iraki fegyveres csoport, amely szerint nem az amerikaiak, hanem Irán a legfőbb ellenség.

Ibrahim al-Sammari, az Iraki Iszlám Hadsereg szóvivője az Al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak adott interjúban a szakítást azzal magyarázta, hogy elsősorban Abu Muszab al-Zarkavi halála után az al-Kaida a csoport tagjait is célpontnak kezdte tekinteni.

"Megölték legalább harminc társunkat. Ráadásul nem értünk egyet azzal a céljukkal sem, hogy Irakban iszlám allamot kell létrehozni" - nyilatkozta a szóvivő.

Az Iraki Iszlám Hadsereg másban is eltér a többi lázadó csoporttól. Nem követnek el merényleteket civilek ellen, a szövetséges erőket viszont rendszeresen és eredményesen támadják.

Ráadásul nem az Egyesült Államokat, hanem Iránt tekintik fő ellenségnek. "Az irániak azért veszélyesebbek, mert ők országuk részének tekintik Irakot" - közölte.

Ibrahim al-Sammari szerint a szervezet kész megfelelő feltételekkel tárgyalásokat kezdeni az amerikaiakkal - de nem a kormánnyal, hanem a kongresszussal, amely éppen úgy a népet képviseli mint ahogy az iraki ellenállók.

Címlapról ajánljuk

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Megsúgják a profik, hogyan fektessünk be a bizonytalan időkben – Jön a Portfolio Prémium Klub

Megsúgják a profik, hogyan fektessünk be a bizonytalan időkben – Jön a Portfolio Prémium Klub

Merre tart a magyar gazdaság, és mit jelenthetnek a költségvetési folyamatok a pénztárcánkra nézve? Hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet a megtakarításainkból, milyen előnyöket kínál a prémium bankolás, és mit tehetünk kisbefektetőként a pénzügyi biztonságunk növeléséért? Többek között ezekre a kérdésekre kaphatnak választ azok, akik regisztrálnak a Portfolio szeptember 29-ei Prémium Klub rendezvényére. A teljes program már elérhető: velünk lesz Árokszállási Zoltán, az MBH Bank Elemzési Centrumának vezetője, Murvai Ildikó, az MBH Bank prémium szegmensmenedzsment igazgatója, valamint az MBH Alapkezelő, az MBH Befektetési Bank és a Fundamenta szakértői is. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×