Infostart.hu
eur:
361.53
usd:
315.37
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Hazaérkeztek Iránból a brit katonák

Földet ért az a repülőgép, amellyel a fogságból kiszabadult brit haditengerészek és tengerészgyalogosok repültek Londonba - jelentette a BBC.

A brit kormányfő ez alkalomból adott, az aznap Bászrában elesett négy brit katona emlékének is adózó londoni nyilatkozatában az "iraki terrorizmust támogató iráni kormányzati elemekről" beszélt.

A katonákat hamarosan a brit tengerészet devoni bázisára viszik, ahol orvosi vizsgálaton esnek majd át, és találkozhatnak családtagjaikkal is.

Elnézést kértek

Az iráni televízió közvetítette a csapat több tagjának nyilatkozatát, köztük az egyetlen nőét, Faye Turney-ét.

Mielőtt a katonák elhagyták Teheránt, Faye Turney azt mondta: "Elnézést kérünk azért, amit tettünk, de nagyon köszönjük, hogy a szívükre hallgattak és elengednek minket."

A március 23-án a Satt-el-Arab iráni-iraki határfolyó térségében elfogott katonák szabadon bocsátását szerdán jelentette be az iráni elnök. Mahmúd Ahmadinezsád azt mondta: sajnálja, hogy a brit kormány nem elég bátor beismerni tévedését.

Iráni vagy iraki?

Az államfő bátorság érdemrenddel tüntette ki azt a tengerészkapitányt, aki egységével őrizetbe vette a 15 brit haditengerészt és tengerészgyalogost.

Az ENSZ Biztonságai Tanácsának mandátumával járőröző britek Teherán szerint megsértették az iráni felségvizeket, London ezzel ellentétben azt állította: egységei iraki vizeken tartózkodtak.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×