Infostart.hu
eur:
354.37
usd:
311.18
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Újabb atomerőművek épülhetnek Szlovákiában

Szlovákia újabb atomerőművek építését tervezi, és nemzetközi tendert írna ki egy vagy két blokk felépítéséről. A kormány már tárgyalt a nemzetközi nagyberuházókkal, és többen is látnak fantáziát a projektben.

A szlovák gazdasági miniszter bejelentése szerint a tárca jövőre nemzetközi tendert ír ki egy vagy két atomerőműi blokk megépítésére. Lubomir Jahnátek elárulta: eddig máris hat beruházói csoport mutatott érdeklődést, közülük néhány konkrét tervekkel is szolgált.

A német E.On nemrégen közölte, hogy további atomerőmű építését fontolgatja Jaslovské Bohunice (Apátszentmihály) térségében, ahol jelenleg is működik egy V1-es és egy V2-es reaktor. A miniszter becslése szerint egy reaktor megépítése mintegy 950 millió euróba, azaz 30 milliárd szlovák koronába kerülne.

Az uniós csatlakozás során Szlovákia vállalta, hogy bezárja a V1-es atomerőmű két reaktorát, az elsőt a tavalyi esztendő utolsó napján állították le, a második a megegyezés szerint még 2008 végéig üzemelhet. A miniszter szerint Pozsony maradéktalanul eleget tesz kötelezettségének, még akkor is, ha ez jelentős energiakiesést okoz.

A szlovák kormány elképzelése szerint az új atomerőművet - kihasználva az infrastrukturális adottságokat - ugyanazon a helyszínen, tehát Nagyszombat közelében építenék meg. Előzetes megállapodás született a Szlovák Villamosművek többségi tulajdonosával, az olasz Enel céggel, a mohi atomerőmű két blokkjának befejezéséről is. A megállapodás alapján az Enel 2012-ig megépíti a mohi erőmű harmadik blokkját, majd befejezi a negyediket is összesen közel 65 milliárd korona, azaz közel 450 milliárd forint ráfordítással.

Robert Fico miniszterelnök a napokban tárgyalt Johannes Teyssennel, az E.On Energie igazgatótanácsának elnökével, ezt követően a német fél bejelentette: 200 millió euró ráfordítással ugyancsak Nagyszombat közelében, Mal¾enicében gőz-gáz üzemű erőművet hoznak létre, amelynek 400 megawattos kapacitása közel azonos egy atomreaktor teljesítményével. A beruházás ebben az évben elkezdődik.

Szlovákia az áramtermelés terén tavaly még önellátó, sőt exportőr volt, az egyik atomreaktor tavalyi bezárása azonban mintegy tíz százalékkal csökkentette a kapacitást, és jövőre is ugyanekkora teljesítmény esik ki. A felsorolt beruházások ellenére 2009-ben és 2010-ben várhatóan árambehozatalra szorul a gazdasági fellendülés miatt egyre több energiát igénylő ország, ezért szorgalmazza a Fico-kormány az energetikai nagyberuházásokat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. június 28. 21:59
2026. június 28. 20:20
×
×