Infostart.hu
eur:
354.24
usd:
310.74
bux:
138870.02
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

"Rögtön azt mondtam, dobja ki a gyerekeket az ablakon"

Az ablakon dobta ki gyermekeit egy anya, hogy legalább ők megmeneküljenek a tűzhaláltól. New Yorkban tizenhét éve nem volt ilyen pusztító tűzeset: nyolc gyerek és egy felnőtt lelte halálát a lángokban és a füstben.

"Azt sikoltozta: segítsenek, segítsenek, a gyerekeim! Rögtön azt mondtam, dobja ki a gyerekeket az ablakon" - emlékezett vissza a borzalmas éjszakára a kigyulladt bronxi épület házmestere.

"Csupán egy hatalmas, fehér porfelhőt láttam, így a gyerek szinte a semmiből érkezett" - tette hozzá Edward Soto, aki elkapta az első gyereket.

A nő rögtön kidobta második gyerekét is, majd utánuk vetette magát. A lábán sérült meg.

Kilenc halott

A Maliból jött családok otthonául szolgáló ház alagsorában keletkezett a tüzet valószínűleg egy túlterhelt kábel, vagy a fűtésrendszer egy szikrája okozta.

A Magassa-család öt fiút vesztett el a tűzben, a Soumara-család három gyereke is a lángokban lelte halálát.

Mamadou Soumara, akinek három gyermeke veszett oda, éppen taxiját vezette, amikor felesége telefonált.

A nő hisztérikus hangon közölte: mindent megpróbált, de bennragadt az épületben, és valószínűleg a gyerekeivel együtt meghal.

Mousa Magassa, aki a külföldön élő mali emberek érdekvédelmi szervezetének tagja, nem volt a városban, amikor elért hozzá a hír: tizenegy gyermeke közül öt meghalt.

Hamarosan átalakították volna

A négyemeletes téglaház éppen átalakítás előtt állt: hamarosan három lakássá választották volna szét, és a tűzoltásra szolgáló locsolófejeket is felszerelték volna.

"Sokkal fájdalmasabb, amikor gyermekek halnak meg. Mikor ők mennek el, úgy tűnik, körülöttük mindenki meghal egy kicsit" - mondtaMichael Bloomberg, a város polgármestere.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter az Országgyűlésben
cikkünk frissül

Magyar Péter az Országgyűlésben

Cikkünk frissül! Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólal napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.

A forróság után csak szerdán érkezik a fordulat, csütörtöktől akár 10 fokkal is hűvösebb lehet

A hosszan tartó kánikula vége egyre közelebbinek tűnik: a sorozatos melegrekordok után végre elérhető távolságba került a lehűlés. A rendkívüli forróság sokakat megvisel, a magas hőmérséklet miatt romolhat a közérzet, nőhet a fáradtság és a figyelmetlenség is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, terveket osztott meg a háború jövőjéről – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, terveket osztott meg a háború jövőjéről – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Vlagyimir Putyin orosz elnök kénytelen volt megszólalni az Oroszországban tapasztalható problémákról – közölte a TASzSz. Az utóbbi hetekben megszaporodtak azok a beszámolók, amelyek súlyos üzemanyaghiányt jelentettek Oroszország több területén, különösen a fővárosban, Moszkvában alakultak ki hosszú sorok a benzinkutak előtt. Az orosz elnök a kormánypárt, az Egységes Oroszország kongresszusán megemlítette a problémát, és elismerte, hogy az ország „kritikus időszakot él át”. Vlagyimir Putyin orosz elnök egy interjúban kijelentette, hogy a Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel való találkozóra vonatkozó felhívások mellett új javaslatokat is kapott az ukrajnai háború lezárására - tudósított az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×