Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
317.2
bux:
153513.73
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Három nap, három levélbomba Angliában

Három nap alatt immár a harmadik levélbomba robbant Angliában, ezúttal egy Swansea-ben található cég székházában. Az ügy érdekessége, hogy mindhárom robbantás a közlekedéssel kapcsolatos hivatalnál történt.

Szerda délelőtt újabb levélbomba robbant Angliában, ezúttal egy Swansea-ben lévő, a vezetői engedélyek kiállításával, valamint a járművek nyilvántartásával foglalkozó országos hivatal postázójában.

A dél-walesi rendőrség szóvivője közölte: a robbanásban egy nő sérült meg, őt kórházba szállították. Az asszony sérülési nem életveszélyesek. A rendőrség kordonnal vette körül az épületet, de egyelőre nem kellett kiüríteni a közhivatalt.

A Driver and Vehicle Licensing Agency (DVLA) bocsátja ki az összes jogosítványt Nagy-Britanniában, emellett nyilvántartja a közlekedési kihágásokért járó büntetőpontokat és ellenőrzi az útadó befizetését.

Kedden egy könyvelőcég épületében robbant levélbomba, két embert megsebesítve. A vállalat szintén kapcsolatba hozható a közlekedéssel, hiszen egyik partnere a rendőrségnek trafipaxokat szállító Speed Check Services nevű társaságnak.

A levélbomba-sorozat hétfőn kezdődött, amikor a Capita nevű pénzügyi társaság londoni központjában robbant fel egy szerkezet. A cég szedi be a londoni autósoktól a belvárosi behajtási (vagy más néven "dugó-") díjat.

Címlapról ajánljuk
Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények
német tartományi választások

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Az egyik tartományban a szélsőjobboldalinak tartott AfD, a fővárosban a radikális baloldali Die Linke győzött. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint az eredmény „katasztrofális”, de maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×