Infostart.hu
eur:
362.48
usd:
315.76
bux:
153799.92
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Nem tüntethetnek az újfasiszták Pozsonyban

A pozsonyi óváros polgármestere betiltotta a Kezdeményezés a Szólás Szabadságért nevű szervezet csütörtökre tervezett tüntetését, mert a szervezők korábban újnáci csoportokkal és a tavaly betiltott Szlovák Testvéri Közösség nevű csoporttal működtek együtt.

A tüntetők a szólásszabadság jegyében arra készülnek, hogy támogatásukról biztosítsák Ján Sokol nagyszombati érseket, aki nemrég egy interjúban dicsérte a II. világháború alatt fennállt szlovák államban uralkodó viszonyokat, jólétről és gazdasági fellendülésről beszélt, miközben említést sem tett a haláltáborokba hurcolt zsidók tízezreiről.

Emiatt a sajtóban súlyos bírálatok érték az érseket. Az újságok emlékeztettek arra, hogy a szlovákok első, 1939-től 1945-ig fennálló állama Hitler csatlósa volt; elnökét, a pap-politikus Jozef Tisót a második világháború után háborús bűnökért kivégezték.

A Kezdeményezés a Szólás Szabadságért nevű szervezet a nagygyűlésén állítólag azért akart tiltakozni, mert a média hamis képet fest az első szlovák államról.

Egy fiatalokból álló anitfasiszta szervezet azonnal mozgósította tagjait és ellenakcióra készült.

Az aa-bb nevű csoport felszólította a jóérzésű pozsonyiakat: csütörtök délután ők is menjenek el a pozsonyi főtérre, és adják tudtukra a fasiszta állam szimpatizánsainak, nincs keresnivalójuk a toleranciáról ismert városban, ahol különböző nemzetiségű emberek generációi békésen éltek és élnek egymás mellett.

Mivel a hasonló akciók általában véres összecsapásokkal szoktak végződni, a polgármester nem engedélyezte a rendezvényt.

Nosztalgia

Az 1989-es rendszerváltozás és Szlovákia 1993-as önállósulása óta az országban számos olyan nemzeti érzelmű csoportosulás jött létre, amely nosztalgiázva ápolja az egykori fasiszta bábállam és Jozef Tiso emlékét.

Ezek egyike a Ján Kotleba nevével fémjelzett Szlovák Testvéri Közösség, amelyet tavaly márciusban a legfelsőbb bíróság betiltott.

A társaság - az egykori bábállam félkatonai szervezete, a Hlinka-gárda egyenruháit utánzó fekete öltözékben - rendszeres erődemonstrációkat rendezett a szlovákiai városokban, köztük Komáromban és Rozsnyóban is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×