Infostart.hu
eur:
361.66
usd:
315.45
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Amikor 70 millióan ajánlanak vizet a folyónak

Mintegy 5 millióan fürdenek meg hétfőn az indiai Gangesz folyóban, a 42 napos kumbaméla vallási ünnep csúcsnapján. A hindu irányzatok mellett keresztény sátrakat is felállítanak.

Tasi István krisnahívő szerzetes az InfoRádióban elmondta: a Gangesz hagyományosan szent folyónak számít a majdnem egymilliárd hindu számára.

Úgy tartják, hogy áldásban részesül, aki megfürdik benne, mert szent iratok szerint a folyó a lelki világból ered, egyenesen Visnu lábától, és a felső bolygókon keresztül folyik le a földre.

Vannak olyan kitüntetett napok, amikor az asztrológiai körülmények még áldásosabbá teszik a Gangeszben való fürdést, és vannak olyan helyek, ahol ez a hatás még fokozottabb.

A kumbaméla ünnepséget négy helyen rendezik meg Indiában, ezek egyike a Gangesz és a Jamna folyók találkozásának helye.

Ez az a négy hely, ahová egy különleges edényből a halhatatlanság nektárja lecsöppent az ősi időkben. Aki ezeken a helyeken fürdik, megszabadul múltbeli bűnei visszahatásától, és eléri a felszabadulást - tette hozzá Tasi István.

Hétfőn, a Királyi Fürdőzés napján több mint ötmillión szabadulnak meg bűneiktől. A 42 napos kumbaméla fesztiválon pedig több mint 70 millióan vesznek részt.

A legnagyobb ünnep

A krisnahívő szerzetes elmondta: ez a világ legtöbb embert megmozgató vallási ünnepe, egész sátorvárosok épülnek fel. A fürdőzés mellett az emberek egy szertartást is bemutatnak, virágot, lángot és vizet ajánlanak a Gangesznek. A nagy templomsátrakban előadások zajlanak, az emberek egész nap közösen énekelnek.

A rituális fürdő úgy történik, hogy az ember leborul a folyó partján, három csepp vizet a fejére hint tisztelete jeléül, és úgy lép be a folyóba - fűzte hozzá.

Tasi István megjegyezte, hogy a hinduizmus sokszínű vallás, sok vallási irányzat van, amelyek békében megférnek egymás mellett. Még keresztény sátrak is vannak, Indiában ugyanis hatmilliós keresztény közösség él.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×