eur:
394.11
usd:
364
bux:
74051.15
2024. augusztus 1. csütörtök Boglárka

Szombaton helyhatósági választások a szomszédban

Szlovákiában szombaton rendezik a helyhatósági választásokat. Több mint négymillió polgár járulhat az urnákhoz, hogy megválassza az önkormányzati képviselőket. A szakemberek szerint a részvétel alacsonyabb lesz mint négy évvel ezelőtt volt.

Az 1989-es bársonyos forradalom óta most ötödször tartanak helyhatósági választásokat Szlovákiában.

Míg négy évvel ezelőtt csaknem 50 százalékos volt a részvétel, az idén ennél feltehetően kevesebben mennek el voksolni, legalábbis a legutóbbi felmérések ezt mutatják.

Csaknem 3 ezer községben és városban választanak új önkormányzatot. Hivatalosan a választási kampány csak két hétig tartott, de megfigyelők szerint sokkal színesebb és tartalmasabb volt, mint legutóbb.

Főleg a nagyvárosokban nem takarékoskodtak a jelöltek, erről nem csupán a méregdrága óriásplakátok sokassága, hanem a választok között szétosztott apró ajándékok is tanúskodnak.

Elemzők a nemrég életbelépett választási törvény hiányosságának tartják, hogy a jogszabály nem szabályozza a kampányra fordítható összeget, így azok a jelöltek voltak előnyben, akik mögött erős, gazdag pártok vagy érdekcsoportok állnak.

Míg a nagyvárosokban a pártok vagy a koalíciók jelöltjei indulnak a legnagyobb eséllyel, vidéken főleg a független jelöltek lehetnek sikeresek.

Bár a választási kampány során nagyobb botrány nem történt, övön aluli ütésekből nem volt hiány: Dunaszerdahelyen például nagy port kavart az MKP színeiben induló két iskolaigazgató, Ibolya Olivér és Zirig Ferenc esete.

Mindketten szerepelnek az egyik erotikus szalonban készített rendőrségi videofelvételen, amely röviddel a választások előtt az interneten jelent meg.

Zirig Ferenc és nem Árpád, ahogy tévedésből az eredeti beszámolónkban írtuk, a Vámbéry Ármin gimnáziumot vezeti. Társával Ibolya Olivérrel együtt jogi lépéseket tervez az egyelőre ismeretlen tettesek ellen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.01. csütörtök, 18:00
Kárpáti Róbert
sportpszichiáter
Vastag pluszban zártak az amerikai indexek a Fed-döntés mellett

Vastag pluszban zártak az amerikai indexek a Fed-döntés mellett

Jó hangulatban telt a kereskedés ma reggel az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is emelkedtek a tőzsdék, és Amerikában is jó a hangulat, a Nasdaq vezetésével raliznak a piacok. A vártnak megfelelő Fed-kamatdöntésre (tartás) nem volt érdemi mozgás a vezető amerikai részvényindexekben, és Jerome Powell Fed-elnök iránymutatásai sem váltottak ki komolyabb csapkodásokat, így a vezető részvényindexek jelentős emelkedéssel zártak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×