Infostart.hu
eur:
366.1
usd:
321.87
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Kitartani és maradni, vagy futva távozni?

Kitartani és maradni, vagy futva távozni? E két szélsőséges alternatíva között kell megtalálnia a megoldást Washington iraki politikájára annak az amerikai testületnek, amely a két párt szakértőinek bevonásával vizsgálja, mit is kellene tenni Irakban. Az úgynevezett Irakot Tanulmányozó Csoport néhány héten belül esedékes jelentését a kongresszusi demokrata győzelem után különösen nagy érdeklődéssel várják Amerikában és külföldön.

"Iszonyatos felfordulás" - bár George Bush előszeretettel veszi körül magát az első Bush elnök volt tanácsadóival, James Baker egykori külügyminiszter az elnök számára e nem éppen hízelgő mondatban foglalta össze az 2003-as amerikai vezetésű invázió után kialakult iraki helyzetet.

Baker a társelnöke a kétpárti, úgynevezett Irakot Tanulmányozó Csoportnak és az ő aranyköpése az is, hogy "a megoldás valahol a maradás és a menekülés között lesz".

Úgy tűnik, a kongresszusi demokrata győzelem nyomán a fokozatos kivonulást sürgető hangok erősödtek meg.

Közéjük tartozik Tom Lantos, a külügyi bizottság majdani elnöke is, aki a BBC-nek nyilatkozva utalt arra, hogy lát együttműködési készséget Bush elnökben, aki eddig a kitartás politikáját forszírozta.

"A demokrata vezetők levélben kérték Donald Rumsfeld védelmi miniszter menesztését az elnöktől, és ez meg is történt. Emellett csapataink fokozatos kivonását sürgetjük. Most már az irakiaknak kell maguk között békét kötni és véget vetni a vérontásnak. A missziót ugyanakkor csak évek múltán lehet befejezni, ezért csapataink egy része a térségben maradna. Azzal viszont teljesen egyetértek, hogy hat hónapon belül kezdődjön meg a részleges kivonulás" - fogalmazott Tom Lantos.

Az Irakkal foglalkozó testület szerint az amerikai stratégiaváltás része lehetne, ha párbeszédet kezdenének Irak két befolyásos szomszédjával, Szíriával és Iránnal is. Tony Blair brit miniszterelnök, akinek meghallgatása a csoport keddi programjában szerepelt, éppen az előző este sürgette azt, hogy Irak szomszédait is szólítsák meg.

"Irakra jelentős mértékben az országon kívül lehet megtalálni a választ" - fejtegette Blair a londoni City polgármesterének bankettjén mondott hagyományos beszédében.

"Az egész régióban ugyanazok az erők dolgoznak, itt található a globális terrorizmus gyökere. Bár az ideológia hamis, az arab utca mégis vevő rá. Ezért egy átfogó közel-keleti stratégiára van szükség" - hangsúlyozta a brit miniszterelnök, aki szerint pontosan ezért kell bevonni Szíriát és Iránt is.

Tony Blair szerint Irán választhat: része lesz a közel-keleti békefolyamatnak, nem támogatja a terrorizmust Libanonban és Irakban, és betartja vállalásait.

Ebben az esetben partnerséget ajánlanak neki, különben pedig elszigetelés vár rá - fogalmazott a brit miniszterelnök.

Blair szavait jelentős nyitásként is lehet értelmezni, ám Bush elnök lehűtötte a kedélyeket.

Mint mondta: Washington főleg abban érdekelt, hogy Iránnak ne legyen atomfegyvere, ha Teherán folytatja az urándúsítást, akkor nemzetközileg el kell szigetelni. Egy elszigetelt országgal pedig nem lehet egy másik kérdésben tárgyalni.

Szíriának az amerikai elnök azt üzente: amíg beavatkozik Libanon ügyeibe, addig ne számítson kétoldalú megbeszélésekre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×