Az Axiom Mission 4 izgatta a közvélemény egy részét leginkább az elmúlt napokban. Csillagászként volt-e olyan pillanat, amely különösen is figyelemreméltó, vagy akár megható volt önnek az elmúlt hetekben?

Az indítás napja látszólag nagyon sokáig húzódott, ami mutatta nagyon szépen azt, hogy az űr az mindmáig nem rutin. Nekem emlékezetes volt egyébként az Axiom–4 indulása, merthogy teljesen véletlenül családi nyaralásra utaztam az Egyesült Államokba, és ugyanazon a gépen repültem Orlandóba, Floridába, amelyen Farkas Bertalan is ment ki. Este nyolckor, helyi idő szerint, megérkezett a gép, mi leszálltunk és indultunk a családdal, a kint élő rokonokkal Saint Augustine felé, Farkas Bertalan pedig egy kis csapattal ment a Kennedy Űrközpontba, merthogy hat órával későbbi, a helyi időben hajnal kettes indulást ment megnézni. Tehát álmomban integettem az elrepülő rakétának, és nyilvánvalóan a rákövetkező napokban erről szólt minden. Videokonferenciás távjelenléttel részt vettem egy teljesen nem kapcsolódó eseményen, ahol minden előadás beleszőtte a történetébe, még egy szociológus, meg egy pszichológus is, az űrt, a kozmoszt, jól lehetett látni, hogy a teljes magyar értelmiségi kommunikációs, kulturális vertikumban megjelent a magyar űrhajós lenyomata. A legmeghatóbb az egy videóüzenet volt, egy kis videófájl, a kollégám, Szabó Olivér Norton Erdélyben 170 diákkal nézte az indítást, hihetetlen tapsvihar tört ki, Norton fölvette a telefonjával egy kis videoklipbe, és ezt átküldte nekem, hogy mennyire boldogok a gyerekek. Ennek az egész történetnek a pontos tudományos műszaki hatását, kifutását tényleg majd a következő időszakban látjuk, de hogy fiataltól öregig bárki, ebben a tizenegynéhány napban erre figyelt, és a nagy többség pozitív érzésekkel figyelt, az kimondható. A Nemzetközi Űrállomásnak a Magyarország fölötti átvonulásai a koraesti órákra eltolódtak, tényleg lehetett látni a közösségi médiás bejegyzések tucatjaiban, hogy mindenki kiment és integetett Tibinek. Teljesen egyértelműen egy hatalmas médiahatást kiváltó és közösségi tudást kiváltó esemény volt.

Mekkora lehet a tudományos hatása ennek a missziónak?

Nehéz ezt csillagászként megítélnem. Ismerjük azt a 19 kísérletet, amit Kapu Tibor elvégzett, egyelőre megy, szokásos módon egyébként, az adatok visszatartása, azok, akik kérték a kísérletet, megkapták az adatokat, az ő feladatuk most ezeket földolgozni. Tudom jól, többször beszéltem különböző fórumokon, az ELTE fizikusa, Vincze Miklós egy forgó kis vízgömböt hozatott létre az űrhajóssal és társaival fönn, hogy a Szaturnusz légkörében kialakuló hatszögeknek a természetét kutassa, súlytalanságban kellett egy forgó vízgömböt létrehozni. Ilyet korábban még nem csinált senki. Én bízom benne, hogy az eddigi bejegyzések alapján sikeres kísérlet ténylegesen tudományos produktumokat is fog majd magával hozni. De az egésznek a jelentőségét nem ebben a 19 kísérletben látom. Ahogy Farkas Bertalannak az utazása 1980-ban nem föltétlen csak arról szólt, hogy akkor a Pillét kipróbálja, és akkor milyen jó, hanem az egésznek a pillanatszerű hatása, aminek a hatásmechanizmusa akár évtizedekig eltarthat. Farkas Bertalan 1980-ban repült, az ráirányította a területre a döntéshozók figyelmét, a pénzekre, a támogatásokra, a forrásokra, aztán gyakorlatilag ebből nőttek ki a nyolcvanas évek végére, a kilencvenes évek elejére az a magyar űripari csírák, amelyekből mára egy szemmel látható űripari képződménycsoport kialakult. Az űrben a fejlesztések időskálája nem a választási ciklusok négy éve, hanem inkább 10-15 év. Azt gondolom, hogy miként Farkas Bertalan hatása is az 1980-as, 1990-es évekig mindenképpen kitartott, ugyanúgy Kapu Tibor hatása is sokáig fog. Ennek az egy repülésnek is az igazi hatásai 5-10 éves távlatban fognak föltűnni.

A kettő mennyire összemérhető? A 45 évvel ezelőtti és a mostani.

Teljesen más környezetben történik a kettő. Akkor az Interkozmosz programon keresztül az elvtársak egymás közt lemeccselték, hogy legyen egy repülés. Itt pedig az állami plusz magánszféra együttműködésében, megfelelő szerződéseken keresztül, relatíve transzparens módon megtörtént a szállító kiválasztása, az Axiom Space, az űrhajós kiválasztása a legmodernebb sztenderdeknek felelt meg, az Európai Űrügynökség is be lett vonva, az amerikai NASA is be lett vonva, ténylegesen a mai kor, a 2020-as évek legmodernebb kritériumait vették figyelembe az űrhajós kiválasztásánál. Kapu Tibor és Cserényi Gyula egyértelműen teljes jogú űrhajósokká váltak, közülük az egyik repült. Én bízom abban, hogy az, hogy van Magyarországnak most két kiképzett űrhajósa, a következő években adott esetben megengedi azt is, hogy újabb repülések következhessenek. A magyar űrhajós piaci előny lesz, olcsóbban tud repülni, mint, például, amerikai társa, ezt nem tudjuk, de én abban bízom, hogy ennek az egésznek a járulékos hatásai ugyanúgy tetten érhetőek lesznek 2035-2040-ből visszanézve 2025-re. A 10-15 éves távlatot várjuk meg, akkor lesz igazán az egésznek a hatása evidens. Addig is jó lenne, ha a döntéshozók nemcsak egy egyszeri eseménynek látnák ezt az egészet, mert Magyarország azzal, hogy az űrhajóskiképzést, az űrhajósröptetést fölvállalta célként, ezt a magyar kormány döntötte el, megalkotta Magyarország űrstratégiáját, ebben meg vannak fogalmazva konkrét célok, és az egyik konkrét cél az, hogy legyen magyar űrhajós.

Ez teljesült.

Ez most teljesült, pipa, de azért abban a stratégiában vannak további pontok is, és az űripar fejlesztése fontos cél. Magyarország kormánya ezzel amellett tett hitet most már négy évvel ezelőtt, hogy Magyarországot olyan fejlett technikájú, technológiai országok közé képzeli hosszú távon is, ahol foglalkoznak űrkutatással, űrtevékenységgel, az űripart fejlesztik. Jól lehet látni egyébként, hogy megjelentek egész komoly szereplők is a területen, akik saját, magyar műholdakkal próbálkoznak továbblépni vagy szintet lépni, nem tudjuk, hogy ezek pontosan hogyan fognak megvalósulni. Én annak is örülnék, ha a magyar kormány az Európai Űrügynökségben a következő hároméves költségvetési ciklusban akár nagyobb erőforrás hozzárendelést is vállalna. Idén novemberben lesz majd a hároméves költségvetési minisztertanácsi ülés Párizsban az Európai Űrügynökségnél, ahol a huszonegynéhány ország amellett tesz hitet, hogy a 2026–2028-as hároméves ciklusban milyen irányba kívánja továbbfejleszteni az Európai Űrügynökség aktivitásait. Ez nem föltétlenül a Kapu Tibor-féle űrhajós dolog, mert a HUNOR program az Európai Űrügynökségtől független nemzeti program volt. De nincs ebben semmi baj, hiszen legtöbb országban van, még Európai Ürügynökség-tagországokban is, az ESA aktivitás mellett nemzeti űrprogram. A franciáknak a saját nemzeti űrprogramjuk nagyobb költségvetésű, mint az egész ESA. Jelenleg az Európai Űrügynökség fejlesztéséért felelős minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, úgyhogy bízom benne, hogy a novemberi minisztertanácsi ülésre olyan távlatos fejlesztési ív lesz megfogalmazva, amelynek alapján Magyarországon az űripar és a hozzá kapcsolódó űrtudományoknak a további fejlesztése várható.

Milyen fejlesztési irányokat javasolna, ha ez önön múlna? Ezen a programon belül mi mennyi pénzbe kerülhet?

Az űr az nem olcsó mulatság, ezt pontosan lehet tudni. Ennek oka természetesen a magas színvonal, a magas technikai üzembiztonság. A legnagyobb aktivitások a földmegfigyelő műholdaknak, a műholdrendszereknek a továbbfejlesztése, űrbéli kísérletek végzése, akár más nagyobb űrmissziókhoz bedolgozás, alkatrészgyártás, az Európai Űrügynökség tudományos vagy földmegfigyelő vagy navigációs eszközeivel. Az Európai Űrügynökség éves szinten 7,6 milliárd eurós költségvetéssel működik, ennek 8 százaléka megy tudományos programra, ami olyan 630 millió euró évente, az 10 év alatt 6 milliárd euró, abból is lehet azért dolgokat megcsinálni. A 92 százaléka viszont kimondottan a gazdasági, űripari fejlesztésekről szól. Az Európai Űrügynökség, az ESA igazából az ipar fejlesztésére fókuszál. Sokan azt hiszik, hogy a tudomány van a központban, nem, 8 százaléka szól a tudományról. És akkor ott a telekommunikáció, az emberes űrutazás. Európának jelentős a hátránya a világhoz képest, több téren is lemaradásban van. Európának a saját rakétája, az Ariane 6 tavaly repült egyet, és most mi van? Van ma Európának stabilan működő eszközöket és/vagy embereket is szállítani képes járműve? Nem igazán. Van adott esetben saját kapacitása a pályára juttatni, visszahozni dolgokat? Európa egy csomó területen le van maradva, és jó lenne megpróbálni ezeket a lemaradásokat behozni. Amerikához képest, én azt mondom, körülbelül 20 év lemaradásban vagyunk. Lenne mit tenni, ez nem mindig pénzkérdés, hanem szándék és akarat.

Kínához és Oroszországhoz viszonyítva mekkora a lemaradás?

A rakétahordozóban az oroszok a vezetők, nekünk is, a magyar csillagászoknak a legutóbbi űrtávcsövünk, ami európai együttműködésben épült meg, az a Cheops volt, 2019 decemberében Francia-Guyanából, Kourouból egy Szojuz-Fregat hordozón került Föld-körüli pályára. Ez még az orosz–ukrán háború kitörése előtt volt három évvel. A Szojuz-rakéták nagyon megbízhatóan szolgálják az űrkutatást. Kína megy előre, menetel piszkosul. Kínában több ügynökség is foglalkozik az űrkutatással, űrtudománnyal. A ráfordított erőforrások tekintetében vélhetőleg Kína messze előttünk jár, amiben viszont Európa előrébb van Kínához képest, az az átláthatóság. Azt, hogy Kína pontosan mit csinál, mennyiért, milyen áldozatokat hoz a céljaiért, nem igazán látjuk, nem nyilvánosak az információk. Tavaly ősszel megjelentek kínai stratégiai tervek a 2040-es évekig történő fejlesztésekről, nagyon ambiciózus program. Van nekik már egy űrállomásuk. Idén menni fog föl egy a Hubble űrtávcsövet imitálni képes, kétméteres Chinese Space Station Telescope. Európa képes ilyenekre? Nem képes. Aztán menni akarnak ők is a Marsra, a kínaiak, a Holdra is akarnak menni, és bizony még arról is szólt a tavaly októberi nagy nemzetközi sajtótájékoztató, ha jól emlékszem, Helsinkiben, még ez is érdekes, hogy Európában is bejelentik külön a hosszú távú terveiket a kínaiak, hogy az óriásbolygókhoz is kívánnak bolygószondát küldeni, meg gravitációs hullámdetektort is akarnak építeni. Minden benne van most a kínai tervekben, és ha csak fele megvalósul, akkor is messzebbre fognak jutni, mint mi a következő tíz évben.

A koronavírus-világjárvány bármiben is visszavetette-e ezt az ipart?

Természetesen igen, hiszen rettenetesen sok fejlesztésnél a mérnököknek utazni kell, ott kell lenni személyesen, és ha lezárás van hónapokig, az leállítja az egész program fejlesztését. Egy európai ügynökségi közepes tudományos misszió esetén, mondjuk a 6-700 millió eurós űrteleszkóp egy hónapos leállása, az olyan 3-5 millió eurós veszteséget termel. Ha hat hónapra leáll, akkor 18-30 millió eurós bukás, plusz forrást kell mellé tenni, hogy a csapatok egyben maradjanak, az embereket ki kell fizetni, eleve minden csúszik. Az Európai Űrügynökség és köztük a magyar űrtudománnyal foglalkozók számára is nagyon nagy kérdés, hogy az amerikai költségvetési tervezet 2026-os évre előrelátott NASA-visszavágásai hogyan fogják pontosan befolyásolni az európai űrterveket. Európának ugyanis a legfontosabb nemzetközi partnere a NASA, az Egyesült Államok, a JAXA, a japán űrügynökség, a kanadai űrügynökség, és az ESA együttműködik a kínaiakkal is. Az amerikai vállalások, például tudományos programokban, nagyon komolyak. Mondjuk, 2035-ben repülni fog a LISA nevű gravitációshullám-antenna, ami másfél millió kilométeres bázis, nagy háromszög, kötelék, három űrszonda, egymástól másfél-másfél millió kilométerre, egy lézerrendszer fogja mérni a pontos távolságot, és átmegy egy gravitációs hullám a rendszeren, mert mondjuk ötmilliárd fényévre összeolvadt két szupermasszív fekete lyuk, akkor a rendszer ezt érzékelni fogja a három műhold lézerinterferenciás képének a változásán keresztül. Ebben, például, az amerikaiaknak van egy komoly lézerrendszer-szállítási vállalásuk, és ha a NASA költségvetésének a visszavágásai úgy lesznek, ahogy a Trump-féle eredeti tervezet előrevetíti, akkor Amerika kiesik ebből a projektből. Akkor pedig Európának be kell lépni a helyére. Most úgy tűnik, még nem látjuk pontosan, de akár egy-két éves csúszást jelenthet a programban, ami egy másfé-kétmilliárd eurós nagy tudományos programnál nagyon komoly veszteséget fog okozni.

Visszatérve az Axiom 4 misszióra, van-e olyan konkrét kísérlet vagy vizsgálat, amelynek az eredményét ön különösen is várja?

Ez a forgó vízgömbös Szaturnusz-modellezés nagyon izgalmas, nagyon érdekes dolog. Bolygótudomány súlytalanságban egy űrállomáson. Ezek a biológiai kísérletek, amiket csinált, hogy a paprikamag, meg a nem tudom mi, biztos nagyon szépen kijöttek és kibomlottak a zöldségek ott a Nemzetközi Űrállomáson, ez nekem, csillagászként, az érdekesség szintjén jár. Aztán az is egy nagyon érdekes volt, amikor szimultán akarták nézni, a soproni kollégák javasolták azt a programot, hogy a nagy zivatarok környékén vannak magas légkörbe fölmenő, sprite-oknak nevezett égi fények, lidércek, egész nyolcvan-száz kilométeres magasságig. Lentről is nézik különböző műszerekkel, meg ő is fotózta föntről. Ez egy jópofa kísérlet volt, hogy milyen eredmények jönnek ki belőle, azt majd remélhetőleg hamarosan elolvashatjuk a tudományos publikációkban.

Ez a „hamarosan” néhány hónap, vagy inkább néhány év?

Néhány hónap. Egy űrteleszkópnál, egy űreszköznél, űrbe helyezett kísérletnél az adatgazdáknak a kizárólagossági periódusa az tipikusan 12 hónap. Ha egy éven belül nem jön ki valami publikált eredmény, akkor valami probléma van. Azt gondolom, hogy jövő év közepéig ki fognak jönni tudományos eredmények.

A magyar kutatók hozzáférnek majd az adatokhoz, publikációkhoz?

Ezt a program részleteire rá nem látóként nem tudom, de reményeimet kifejezem, hogy a válasz az igen.

Az élettani hatások nagyon fontosak az űrhajósokra. Két és fél, három hetet eltölteni egy ilyen közegben, teljesen más, mint a földi lét.

Én valószínűleg végighánytam volna az egész két hetet vagy 18 napot a súlytalanságban, nem tudnám elviselni, ebben biztos vagyok.

Próbálta?

Dehogy próbáltam, hagyjon már az ilyen „hülyeségekkel”! Már akkor elkezdek mélyebben gondolkozni az élet fontos kérdéseiről, ha repülőgéppel utazom, és az le-föl megy a turbulenciákban. Nekem az már elég. Visszatérve, nem is feltétlenül a Nemzetközi Űrállomáson a súlytalanságban folytatott lét az igazán izgalmas kérdés, hanem hogy van már megfogalmazott távlati cél, ami viszonylag közelebbi, a Hold. A visszatérés a Holdra. A Hold a Földről nézve már a mély űr kategóriája. A Földünk az egy 12 700 kilométer átmérőjű gömb. A Nemzetközi Űrállomás az olyan 500 kilométeres magasságban megy, az a 12 ezernek körülbelül az egyhuszonnegyed része. Minthogyha a narancs héján mászkálna valami narancskukac, ha a narancsban vannak kukacok. Szóval igazából még rajta vagyunk a felszínen. A Hold az már messze van. A Föld, amin élünk, ez egy lakható hely, nemcsak a felszínen, hanem még az alacsony Föld körüli pályán is, az 5-600 kilométeres magasságig, merthogy a mágneses terünk sok ezer kilométeres távolságig körbevesz minket, és a Napból érkező plazma nem bombázza az űrhajósokat, mert a Föld mágneses térnek az erővonalai elviszik a töltött részecskéket északra és délre, és akkor ott lesz a sarki fény. Az igazán érdekes és izgalmas kérdés az lesz, ha majd ismét lesznek Hold-utazók, az Apollo-program után most az Artemis-program szól erről, illetve a kínaiaknak a nem megnevezett programja, ott mit fognak csinálni. Ha a napmegfigyelő űrszondáink jelzik, hogy halló, jön egy hatalmas plazmafelhő a Nap felől, mindenki bújjon, ahova tud, akkor hova fognak bújni? Hogyan lesz majd adott esetben kivédhető az életet károsító sugárhatás, milyen anyagból kell akár a Hold felszínén védőhelyet létrehozni, Hold-bázist? Mennyire lesz sugárbiztos a Napból hirtelen jövő kitöréseknek a kivédésére, vagy be kell menni a felszín alá valamilyen holdi barlangokba, ez is elképzelhető, de ehhez még rengeteg alapkutatási kérdést tisztázni kell. Nem nagyon hiszek abban, hogy már lenne mérnöki tervezőasztalom mondjuk egy holdi alagútba beépített bázis. Ilyen szép fantáziarajzokat láttam már, AI vezérelt robotkutyák bemennek a holdi alagutakba, és akkor földerítik, hogy na, merre van a micsoda, de hogy ezek tényleg a következő években már repülnének is a Holdra, azt valahogy kétlem.

A mesterséges intelligencia előretörése mennyire gyorsíthatja fel ennek az iparágnak a felfutását?

Mindennek a felfutását gyorsítja az AI, ez teljesen egyértelmű. Persze, hogy mit nevezünk AI-nak, az kérdés. Ami mindenkinek először eszébe jut, a nagy nyelvi modelleken alapuló, beírunk pár szöveget, és pár szót, és akkor kapunk egy százezer karakteres szöveget, az nekem rendkívül sötét jövőképet vetít előre a szöveges dokumentumokon alapuló értékelés fönntarthatósága kapcsán. A diplomamunkák az egyetemeken, a doktori értekezések, a doktori címért írt disszertációk mind zárójelbe kerülnek azzal, hogy gyakorlatilag megírathatók AI-jal. Az érdekesebb kérdés az az, hogy kiválthatja-e az emberi irányítást egy fedélzeti AI, mondjuk egy űrszondán, mondjuk egy Hold-szondán? Egy holdi űrhajón robotot küldjünk vagy embert? Kereszturi Ákos kollégám, aki planetológus és Mars-kutató, nekem mindig elmondja azt, hogy azért kell emberes Mars-utazás, mert amíg mondjuk egy marsjáró kocsi fél kilométerre a leszállástól egy érdekes sziklát vagy megtalál, vagy nem, addig egy odaküldött űrhajós elkezd sétafikálni, és lehet, hogy negyed órán belül rábukkan arra, és észreveszi, hogy halló, ez milyen érdekes szikla, ennek nem kéne itt lenni, azonnal kiszúrja. Az emberi agynak az alakfölismerő, a kilógás detektáló képessége mennyire reprodukálható AI alapú technológiákkal, ezt nem tudom. A generatív AI pont arról szólna, hogy embertől megkülönböztethetetlen lenne reakciói alapján, és akár még úgymond saját kreativitását is előtérbe tudná tolni egy ilyen mesterséges intelligenciás robot. Azt, hogy ezt elérjük-e a következő pár éven belül, valahol remélem, hogy nem, mert onnantól kezdve mindkettőnk munkája megy a kukába. A kérdést is föl fogja tudni tenni.

Meg rögtön válaszol is rá.

A választ is meg tudja adni. Nagyon érdekes kérdés, mert ha olyan szintű autonóm, önmagát irányítani képes mesterséges intelligencia robotot, egy terminátort, egy asztroterminátort el tudunk küldeni a Holdra, akkor emberi életet nem kell veszélyeztetni, akkor teljesen újra kell gondolni azt, hogy küldjünk-e embereket ide-oda-amoda, iszonyatosan drágán. Vagy inkább egy levegőt nem igénylő robotot elküldünk, és derítse föl nekünk azokat a holdi barlangokat. Ezt a területet, ahogy mást is, őrületesen föl tudja forgatni a mesterséges intelligencia drámai hatékonyságnövekedése.

Az űrkutatás és a csillagászat mennyire számít határtudománynak, miben mosódhatnak egybe, vagy érhetnek össze a területek?

A nagyközönség fejében a kettő ekvivalens egymással, tehát ugyanazt jelenti. A csillagászok az űrt kutatják, pedig a valóság azért ettől nagyon is árnyalható. A csillagászat, mint tudomány, a fizikának az ága. Én, mint a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémián a 11. fizikai osztályhoz tartozom, és minden hónapban fizikus akadémikus társakkal szoktuk megbeszélni az aktuális ügyeket. Mi a földi légkörön túli világ fizikai összefüggéseit kutatjuk. Ha azt mondjuk, hogy csillagász, akkor valamit megfigyelünk, égitestet, és abból következtetünk fizikára. Ha azt mondjuk, hogy asztrofizikus, akkor papíron, számítógépen, egyenletekkel, jelenségeket próbálunk megjósolni, amit aztán odaadunk a csillagásznak, hogy igazolja. Az űrcsillagászat a csillagászatnak az a területe, ami az űrbe helyezett eszközökkel végzi az adatgyűjtést. Én azt mondom, hogy ez jelenleg egyértelműen a tudományunkon belül az élvonalat jelenti. Bár most is épülnek földi óriásteleszkópok, az Európai Déli Obszervatóriumban az évtized végére fog megépülni a 39 méteres Extremely Large Telescope, az ELT, ami mellett most fognak egy bányát megnyitni. Szintén Chilében idén indul el az amerikaiaknak a Vera C. Rubin Observatoryban a Legacy Survey of Space and Time, a Charles Simonyi teleszkóp, egy 8 méteres szupertávcső, ami tíz éven keresztül fogja fotózni az eget, mindent, ami mozog rajta, kisbolygót, üstököst, mindent, ami fölrobban, eltűnik, meg hát a műholdakat is. Természetesen, amiket majd kiszűrnek a megfelelő algoritmusok a képekről. Szóval a Földről is lehet nagyon jó minőségű megfigyeléseket végezni, de ha a pontosság határait akarjuk kiterjeszteni, akkor egyértelműen az út a világűrbe vezet. Nekem is az elmúlt 15 évben a saját kutatásaim teljesen átorientálódtak, űrteleszkópok, Kepler, TESS, Cheops használatára. A fiatal kollégáim, most már mondhatom úgy, hogy utódaim pedig a jövő űrtávcsöveire készülnek, már gyúrnak a Platóra, az Arielre, amelyek exobolygókat fognak fölfedezni, ez a Plato, meg ezer exobolygóról színképi, légköri vizsgálatokat fognak végezni, ez lesz majd az Ariel. Az űrcsillagászat az, ami már az űr felé vezet. De az űrkutatás, az űrtudomány valójában sokkal szélesebb dolog, az űrtudományos kutatások bármivel foglalkozhatnak, ami a világűrben történik. Hogy csírázik ki egy búza magja az űrben? Az is az űrtudomány, űrbiológia. Tehát az űr előtaggal minden tudományt el lehet látni, ha a tudománynak a vizsgált objektumát kitesszük a világűrbe. Ilyen értelemben űrszociológiát is, meg űrpszichológiát is el lehet képzelni. Elküldünk egy űrhajón ezer embert a legközelebbi csillaghoz, tudjuk azt, hogy 70 ezer évig fognak utazni, vagy túlélik, vagy nem. Na, milyen társadalom az, ami nem fogja magát megölni egy év alatt, nem fogják egymást legyilkolni három év alatt? Az űrtechnológia az az űripari szegmens, vagy az az űripari tevékenységet összefoglaló fedő, ami létrehozza azokat az eszközöket, amiket az űrtudósok használnak, akár űrcsillagászok, akár űrbiológusok, akár az űr, nem tudom mi, a high-tech iparhoz tartozik. Ugyanoda, ahova a kvantumtechnológia, a biotechnológia, a magas fejlettséget igénylő, a legmodernebb technikákat, technológiákat használó, új felfedezéseket azonnal gyakorlatba átültető technológiákra kell gondolni.

Milyen választ szokott adni akár a laikusoknak, akár azoknak a hallgatóknak, akik arról kérdezik, hogy hogy fogná meg a végtelen fogalmát?

Leírnék egy nyolcast a papírra, és elfordítanám 90 fokkal, tessék, itt a végtelen jele. Mi a végtelen, az egész univerzumnak hol a határa, meg ilyen kérdéseket föl lehet tenni. Én visszakérdezéssel szoktam elsőként reagálni. A végtelen miért lenne kevésbé fölfogható, mint az a tény, hogy a számegyenesen a nulla és az egy között is végtelen darab szám van. A végtelen az ott van az életünkben mindenütt, és azért nem foglalkozunk vele, mert egy idő után magától értetődő. Egy csillagász számára az univerzum az egyébként véges, hiszen véges idővel ezelőtt jött létre, 13,8 milliárd évvel ezelőtt az ősrobbanás, vagy a nagy bumm létrehozta az általunk belakott univerzumot, annak van határa, és bizonyos mércével ez 43 milliárd fényév átmérőjű. Tök mindegy, hogy hogy határozzuk meg a távolságot, mert ez egy nehéz kérdés. A lényeg az, hogy a legtávolabbról érkezett fénynyalábok, fotonok, amikről a mikrohullámú háttérsugárzás 13,8 milliárd évvel ezelőtt indult el. Tehát ez egy véges térrész. Mi van azon túl? A fene tudja, én ezzel nem foglalkozom, mert azzal sem foglalkozom, hogy a nulla és az egy között végtelen darabszám van. A matematikus ezt nagyon szépen meg tudja magyarázni. Mint ahogy azzal sem foglalkozom, amikor mondjuk csillagrobbanásokat kutatok, és azt mondom, hogy na, az ott nyolcmillió fényévre egy galaxisban robbant föl, és akkor jönnek az okoskodó kommentelők, hogy jaj, de hát az nem is most robban föl, mert az nyolcmillió évvel ezelőtt történt. Igen, köszönöm szépen a megjegyzést, pontosan tudom, hogy mi a múltat vizsgáljuk, a csillagász ebbe már nem gondol bele, mert nekem akkor történik egy esemény, amikor észlelem, amikor észreveszem, hiszen nem tudom, hogy milyen messziről jön. Mi mindig a múltat vizsgáljuk, mi, amikor a fizikáját földerítjük az univerzumnak, akkor teljesen egyértelmű, magától értetődő módon a múltbéli dolgokat értelmezzük, de ez minket nem izgat, mert a fizika számára az időbeli elcsúsztatás lényegtelen kérdés. Hál' Istennek, az épeszű, stabil, kiegyensúlyozott emberek nem szoktak nagyon sokat gondolkodni ezen. Gondolkoznak, de helyén tudják kezelni azt, hogy életünk véges. Mindannyian meg fogunk egyszer halni. Egy dolog biztos az életben, hogy egyszer véget ér. Most ezen tördeljük a kezünket egész nap? Nem, félre tudjuk tenni. Ugyanígy a végtelennek a fölfoghatatlan nehézségét is félre tudjuk tenni, mert nem az a lényeg, hanem hogy hogyan robban az a hülye csillag.

Ha pedig nem csillag, hanem mondjuk üstökös, az elmúlt években is egyre több cikk jelenik meg arról, hogy milyen újonnan felfedezett, vagy régebben felfedezett üstökösök kerülhetnek relatív közelségbe a Földhöz, illetve olyanok is, hogy mondjuk távoli csillagok, bolygók eseményei hogyan zajlanak. Az elmúlt hónapok kutatásaiból, tudományos cikkeiből mit emelne ki?

Egyet nagyon kiemelnék, és azonnal cáfolnék is egy baromságot, ami hozzá kapcsolódik. A 3I/Atlas nevű üstököst júniusban fedezte föl meglepő módon az Atlas nevű égboltfelmérő program, ha jól emlékszem, chilei eleme, merthogy déli égen látszik. Ez a harmadik intersztelláris objektum, amit ismerünk a Naprendszeren átvágtató vendégként. 2017-ben volt az 1I/ʻOumuamua nevű valami, ez volt az elsőként fölfedezett, hiperbolikus pályán jött és ment, már messze jár, majd mindjárt mondom, hogy mi terjedt el, de aztán egy évvel később jött a 2I/Borisov, ami meg egy teljesen normális üstökös volt, csak éppen nem a mi naprendszerünkben jött létre, hanem egy másik csillag körül. Idén meglett a harmadik olyan égitest, ami nem a mi Naprendszerünkhöz tartozik, hanem a mozgása alapján egyértelműen egy másik csillag körül keletkezett, és valamilyen folyamat kidobta az ő saját naprendszeréből, és ezáltal a szegény ember intersztelláris szondáját hozza ide számunkra, nem mi megyünk a másik csillaghoz, ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez. Ha mi nem tudunk meglátogatni egy másik csillagot, akkor az a másik csillag látogasson meg minket, most éppen ez történik. Októberben fog majd a Mars pályán belülre kerülni, akkor lesz napközelben, talán még kisebb távcsövekkel lefotózható is lesz, és aztán megint csak ki fog menni a a Naprendszerből. A legelső az 1I/ʻOumuamua, amiről Avi Loeb, a Harvard Egyetem professzora írt egy könyvet, hogy az az idegen lényeknek az űrhajója lehetett. Amin az ember sóhajt nagyokat, jó, igen, sok millió példányban eladott könyvet írt ebből, nyilvánvalóan a bankszámlája is hízott néhány egyessel és nullával a számítógépen, ami vezeti, hogy mennyi az egyenlege. Ma reggelre megjelent a 3I/Atlas nevű üstökösről is egy kézirata, ami annyira a pszeudo tudományba tartozik, hogy nem is tudom, mit kéne csinálni.

Hogy foglalná ezt össze?

Érveket mond amellett, hogy ez akár lehetne egy idegen űrhajó is. Nem, nem, nem. Teljesen evidens módon egy üstökös, jól lehet látni, az Európai Déli Obszervatórium lefotózta egy teljesen átlagos üstökös, ami máshonnan jött, és még ezek után is van a cikkükben egy olyan táblázat, a technológiai eredet melletti érvekkel, és leírják, hogy nincs üstökösszerű gázkibocsátás. Dehogynem, nézzük meg azt a képet, ami múlt héten kijött. Avi Loeb teljesen fölült erre az ufózós, idegenlényes vonatra, és ez rendkívül irritáló, mert egyébként meg tudományos szempontból milyen csodálatos, hogy amit az elméletek már régen megjósoltak, hogy jöhetnek vendégek más csillagok körüli térrészből, az egyre hatékonyabb digitális égboltfelmérő programjaink most már megtalálják azokat. A már említett Vera C. Rubin obszervatóriuma, a 8 méteres chilei szupertávcső, ilyeneket fog találni havonta-kéthavonta, amikor elindul majd a tízéves működése idén év végén. Az Európai Űrügynökség épít egy szondát, van benne magyar részvétel, a Comet Interceptort, ami 2029-ben meg fog épülni, kimegy majd az L2 Lagrange ponthoz, ez másfél millió kilométerre a Naptól elfelé, tőlünk kifelé, úgy kering a Nap körül, hogy a Földdel együtt mozog, és ha jön egy jó intersztelláris vendég, vagy az orrfelhőből, külső üstökösfelhőből érkező égitest, akkor elindul oda és megnézi. Szóval ezt a komoly tudomány is komolyan veszi, és lehet ezt a tudományos módszertannal is vizsgálni, és nem kell azonnal idegen lények technikai civilizációjának az űrhajóját látni egy teljesen átlagos üstökösben, ami egészen véletlenül a csillagközi térből érkezett. Ez most egy nagyon izgalmas és nagyon kurrens téma.

A Mars kolonizációja inkább politikai vagy inkább tudományos kérdés lehet a jövőben?

A témát Elon Musk nagyon sokszor elővette, már évekkel ezelőtt is. Már 2015-ben bejelentette, hogy meg akarja csinálni az emberes Mars-utazást. Én a motivációk, a politikai és a tudományos motivációk mellé odatenném a magánheppet is, beakad a nünüke. Mindenkinek megvan a saját nünükéje. Az én nünükém a csillagok fényváltozásának a vizsgálata, aztán néha erre használom, néha arra használom. Meg a másik nünükém, hogy a csillagos égbolt az szép és szeretek gyönyörködni. Kimegyek az ég alá, és tátott szájjal figyelem. Az ő nünükéje az, hogy keressen rettenetesen sok pénzt, most körülbelül 400 milliárd dollárnál jár, de ettől sokkal többre van szüksége, ő nem vár az államra, ha nem muszáj, saját maga megfinanszírozza az emberes Mars-utazást. Ezt már 2015-ben bejelentette, akkor sokan nevettek rajta. Én is erősen kételkedtem, de azért az ember nyilván úgy van, ki tudja, a jövő mit hoz. Most tíz évvel később vagyunk. Lehet látni azt, hogy akkor volt 10 milliárd dollár, vagy 50 milliárd dollár, most van 400 milliárd dollár. Tulajdonképpen mintha végrehajtaná azt a tervet, hogy kőgazdag akar lenni, és hogy aztán tényleg egy emberes Mars-utazást fog belőle megfinanszírozni, azt még a jövő fogja megmutatni. Mindenképpen szüksége lenne a NASA-ra, most éppen összeveszett Donald Trumppal, tehát nem biztos, hogy ez olyan könnyen fog működni, de pontosan tudjuk azt, hogy instabil személyiségek néha összevesznek, aztán ismét összejönnek. Most azt mondanám, hogy az emberes Mars-utazásnál a politika és a magánemberi nünüke az, ami egyértelműen viszi a Mars felé a terveket. A politika ott, hogy a célpontként a Mars kitűzését nemcsak Amerika és hozzá kapcsolódó szövetségesek fogalmazták meg, hanem Kína is. És mondhatjuk azt, hogy egy olyan újjáindult űrverseny van most, amelyben az 1960-as évek amerikai-szovjet vetélkedését fölváltotta Amerika és csatolt társainak és Kína és csatolt társainak a vetélkedése. Lehetnek ezek a politikai motívumok. Ott van a magánembernek a nünükéje, Elon Musk mindenképpen a Marsra akar menni. Csinálja meg. És akkor ott van a tudomány, ami széttárja a karját. A gazdag ember mániája és a politikai motivációnak a két nagy malomköve között a tudomány a búzaszem, ami szeretne úgy lisztté alakulni, hogy a lisztből aztán jó, finom kenyeret lehessen sütni, tényleg érdekes tudományos kutatásokat lehessen végezni. Én bízom benne, hogy azért ennek is lesz szerepe. A Mars 4 milliárd évvel ezelőtt élő bolygó volt? Ez egy nagyon fontos tudományos kérdés, mert 4 milliárd évvel ezelőtt a Mars az egy tök jó bolygó volt. Más kémiája volt, mint a Földnek, de azért alapvetően sűrű légkör borította, hatalmas óceán hullámai mosták a Mars partjait, vagy a marsi szárazföldeknek a partjait, és valójában legalább annyira alkalmas volt az élet kialakulására, mint a Föld. És ha ott akkor kialakult, és aztán véletlenül később kipusztult, de mégiscsak ott, akkor kialakult, és ezt ki tudjuk mutatni, akkor az számunkra nagyon fontos információ lesz azzal kapcsolatban, hogy az élet mindenütt fölüti a fejét, ahol számára a körülmények alkalmasak. Ez egy nagyon érdekes tudományos kérdés, és majd meglátjuk, hogy a három különböző motiváció közül melyik lesz az, ami tényleg elvisz a megvalósításhoz. Az emberes Mars-utazásnál én gyanítom, hogy a politikai lesz a legerősebb.

Az elmúlt napokban előtérbe került, legalábbis bizonyos tudományos és kevésbé tudományos cikkekben is az a nagyjából 25 kilós kő, amelyet még 2023 novemberében találtak Niger területén. Mit mond ez a lehetőség egy csillagásznak, hogy akár egy 25 kilós marskő lehet a Földön?

Egy gazdag ember vehette meg leginkább, aki ki fogja állítani majd a nappalijában, és akkor ott nézegeti, néha simogatja, és akkor jó lesz neki.

Honnan tudjuk, hogy onnan származik?

Az összetétel egyértelműen megmutatja, a bolygókon járt szondák méréseiből is lehet tudni, de nem csak onnan. Találtunk már a Földön merkúri meteoritot is, holdi meteoritköveket, meg marsi meteorit köveket is, sőt kisbolygódarabokat is lehetett találni. Hol van ezeknek a legjobb föllelési helye? Nem Afrikában, bár ezt lehet, hogy ott találták. A legjobb meteoritvadász helyhez föl kell öltözni nagyon meleg ruhával, s elmenni az Antarktiszra. Az antarktiszi plató az egy három kilométeres jégréteggel fedett kontinens ott lent, nagyon hideg van. Nyáron mínusz 30, télen mínusz 80, az pocsék hely nagyon, de nyáron, amikor fél évig süt a nap, az ember elindul sétálni a három kilométer vastag jégrétegen, bármi kőre, amit talál, rá tudja mondani, hogy az az égből hullott. Marsról becsapódik egy kisbolygó, kirepül az anyagnak egy része, eleve a Marson sokkal kisebb a szökési sebesség, egy becsapódás révén kirepül az anyag, kering a Nap körül pár millió évig, és aztán behullik a Földre. Így keletkezik, így transzportálódik az anyag a Mars és a Föld között. Egyébként az élet ezért is fontos, mert valójában még azt is el lehet képzelni, én már el is képzeltem, hogy a Marson kialakult az élet, és egy ilyen becsapódásos sztorival átjött a Földre és megfertőzte. Nem tudjuk soha ezt beigazolni, de fantáziajátékként el lehet játszani a gondolattal. És az, hogy most itten a meteoritpiacon föltűnnek akár marsi meteoritok is, örülünk neki, bízunk benne, hogy aztán tudósoknak is ad az új tulajdonosa darabkákat, hogy azt megnézegessék, mert nyilván a szegény ember Mars-mintája, amit nem szonda hoz vissza, hanem idejön a Földre, az egy Mars-meteorit.

Az űrszemét kérdése is elég gyakran előtérbe kerül, bár lehet, hogy a csillagászok nem erről beszélnek a legszívesebben, de hogyan képzeljük el, mennyi szemét keringhet a Földön?

Három számot mondok, és ez a három szám elég sok, de talán követhető lesz. Azt mondják, hogy a legalább egy centiméteres űrszemét, tehát az űrbe kikerült eszközök már nem működőképes darabkái, vagy véletlenül elejtett csavarhúzó, vagy kidobott kakászacskó, bármi, ami nem tervezett módon kikerült a világűrbe, az űrszemétként funkcionál. Amikor a kínaiak szétlőtték a saját egyik műholdjukat egy katonai kísérletben, akkor sok tízezer darabkát küldtek földköri pályára. Azt kell érteni, hogy az egész azért veszélyes, mert a Föld körüli keringés sebessége az 8 kilométer másodpercenként. A puskagolyó, amikor elhagyja a puska csövét, az 2 kilométer/szekundummal repül. Ezek a vackok négyszer nagyobb sebességgel repülnek, mint egy puskagolyó. Ha az ember rossz pályán mozog, akkor úgy átmegy rajta, mint az atom. Ezek veszélyesek, tényleg veszélyesek. Az egymillió darab soknak tűnik. Pontosan emlékszünk a Wally című rajzfilmre, amelyben az emberiség elpusztította a földi bioszférát, szeméthegyek vannak a Föld felszínén, és űrszemétfelhő veszi körbe a Földünket. Az egy extrém elképzelés. Most az egymilliót tegyük egy kicsit képbe, soknak tűnik és sok is egyébként. De a Föld felszíne 510 millió négyzetkilométer. Nagyjából olyan 100-200 kilométer vastag tartományban. Ne is foglalkozzunk a vastagsággal. Ha egymillió darab van 510 millió négyzetkilométernyi gömbhéjon, az azt jelenti, hogy 500 négyzetkilométerenként van egy, az körülbelül Pest megye területe. Pest megyében repül egy golyó. Ez sok vagy kevés? Ha találkozunk vele, akkor nyilvánvalóan sok, de valójában azért az az egymillió a bazi nagy térrészhez képest, főleg, ha még azt is figyelembe vesszük, hogy több száz kilométer vastag az a héj, amin az alacsony Föld körüli pályán keringhetnek a műholdak, meg az űrállomás, űrállomások, kettő is van most jelenleg. Szóval igazából ez egy kezelendő kérdés, tenni kell érte, hogy ne szaporodjon. Az Európai Űrügynökség meg is hirdette a Clean Space policyt, hogy 2030 után már ne menjen fel olyan európai műhold Föld körüli pályára, aminél nem biztosított az, hogy az aktív működés legvégén nem kerül bele földi légkörbe vezető, önmegsemmisítő pályára. Ez egy nagy előrelépés lesz majd a 2030-as években Európa részéről, hogy fogja-e Amerika követni, fogja-e Kína, India és a többiek, ezt még majd meglátjuk, mindenesetre ezzel aktívan foglalkoznak a jogászok, a döntéshozók, és például Magyarországon is van olyan cég, ami aktívan, sőt több céget is tudok, ami aktívan foglalkozik az űrszemét befogási mechanizmusaival. Ez egy nagyon érdekes kérdés.

Az elmúlt órákban is cikkezett a világsajtó arról a napkitörésről, amelyet még vizsgálnak, hogy mekkora hatással éri el a Földet, de a jelenlegi tudásunk szerint eléggé komoly napkitörésről van szó. Azt tudjuk, hogy 2024-ben és 2025-ben jóval több a napkitörés, mint a korábbi egy évtized nagy részében. Mikor tudunk pontos információkat erről a mostani állítólag brutálisan nagy napkitörésről?

Folyamatosan jönnek az adatok. Ha jól tudom, talán tizenegynéhány működő napszonda figyeli a központi csillagunkat, tehát a sztereószondák, a SOHO, a Solar Dynamics, az SDO, egy csomó szonda van. A napkitörésnél a kirepülő anyag jellemzően 2-3 nap alatt éri el a Földet. Van két-három napunk földeríteni, hogy pontosan mi lesz. Az űridőjárás, amelynek a jelenségkörébe tartozik ez is, aktívan fejlesztett terület, és az, hogy a központi csillagunk kidobál magából plazmafelhőket, az igenis kínos tud lenni, mert a Föld mágneses tere reagál rá, és az mindenféle dolgot csinál a földfelszínnel.