Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Liza Minnelli 70 éves

Liza Minnelli Oscar-díjas amerikai színésznő, énekesnő március 12-én ünnepli hetvenedik születésnapját. Az újságíróknak, akik nemrégiben korára emlékeztették, azt válaszolta: "Mindenki korosodik, de nem mindenki öregszik meg. Soha nem veszítettem el a kíváncsiságomat, szerintem ezért maradtam fiatal." A színésznő még ma is mindennap jár táncórákra, ami nem kis teljesítmény olyasvalakitől, aki két csípő- és egy térdprotézisműtéten esett át.

Szó szerint a rivaldafénybe született 1946. március 12-én Hollywoodban, hiszen apja a neves filmrendező Vincente Minnelli, anyja Amerika kedvence, Judy Garland volt, és még hároméves sem volt, amikor feltűnt anyja oldalán az In the Good Old Summertime című musical utolsó jelenetében. Õ maga azt vallja: "Lendületemet anyámtól, az álmaimat apámtól örököltem." Gyerekkora mégsem alakult mesésen. Szüleinek válása után gyógyszer- és alkoholfüggő anyjával végigvándorolta Amerikát, szállodaszobákban nőtt fel. Tinédzserként abbahagyta az iskolát, és New Yorkba ment, ahol színészként próbált boldogulni. Pályafutása 1964-ben vett lendületet, anyja oldalán léphetett fel Londonban, viszonyuk azonban továbbra is ellentmondásos maradt: még az is megesett, hogy a féltékeny mama lelökte lányát a színpadról.

Liza tizenkilenc évesen kapta első Tony-díját - ilyen fiatalon addig senki sem vehette át az amerikai színházi szakma legrangosabb kitüntetését. 1967-ben Albert Finney oldalán állt először kamera elé egy komédiában, két év múlva jelölték először Oscar-díjra. Élete legnagyobb alakítását 1974-ben a Kabaré című zenés filmben nyújtotta: Sally Bowles megformálásáért megkapta az Oscar-díjat. Ezzel ma is egyedülálló rekordot állított fel, hiszen sem azelőtt, sem azóta nem volt példa arra, hogy Oscar-díjas apa és Oscar-díjas anya gyermeke maga is megkapja a filmvilág legrangosabb elismerését.

Ezután jobbára felejthető filmekben szerepelt - talán az 1981-es Arthur a kivétel -, annál nagyobb sikereket aratott a tévében, a színpadon és a koncerttermekben. Liza with Z című show-műsora Emmy-díjat kapott, lemezei milliós példányszámban fogytak. Miután 1990-ben Grammy Legend Award-díjat is kapott, azon nagyon kevesek közé emelkedett, akik a szórakoztatóipar valamennyi nagy kitüntetését vitrinjükben őrzik, tagja lett a kivételes EGOT (Emmy-, Grammy-, Oscar- és Tony-díj) csapatnak. Tegyük hozzá: 1988-ban a legrosszabb alakításért járó Arany Málna-díjat is megszavazták neki.

A nyolcvanas években hullámvölgybe került, a drogok és az ital csaknem ugyanúgy kisiklatták az életét, mint annak idején anyjáét. A teljes összeomlás határán, Elizabeth Taylor biztatására bevonult egy elvonókúrára, és sikerült talpra állnia, folytatni tudta karrierjét. Filmszerepeket vállalt, folyamatosan koncertezett, apja halála után egy dokumentumfilmmel tisztelgett emlékének. Bár 2004-ben meghiúsult egy budapesti koncertje, két évvel később a Papp László Sportarénában lépett fel lelkes közönség előtt.

Liza Minnelli egészsége már nem a régi: az utóbbi években egymást követték gerinc- és csípőműtétei, agyhártyagyulladás miatt elvesztette, majd visszaszerezte beszédkészségét, betegsége miatt még nemrégiben is több koncertet lemondott. 2013-ban három helyen törött csuklóval énekelt végig egy New York-i jótékonysági koncertet húgával, Lorna Lufttal. 2015-ben az Oscar-díjas díva bevonult egy rehabilitációs klinikára, hogy szabadulni próbáljon kiújult alkoholfüggőségétől.

Mozgalmas magánélete is bőséggel adott témát a bulvárlapoknak, anyjához hasonlóan ő sem volt szerencsés a szerelemben. Számos kapcsolata volt, négyszer ment férjhez, és négyszer vált el, a leghosszabb ideig, tizenhárom évig harmadik férjével élt együtt, gyermeke nem született.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×