A startup cégek lételeme a merész, formabontó gondolkodás, a néha a realitástól elszakadni látszó, „vizionárius” alapítókat pedig támogatják az útjukat egyengető „inkubátorok” és a kockázati befektetők – akik viszont tisztában vannak azzal, hogy 10 finanszírozott cégből jó, ha 1-2 marad meg.
Kérdés, a Nap „elhomályosításának” technológiáját kínáló izraeli–amerikai technológiai startup talpon marad-e a furcsa ötlettel.
A Stardust nevű cég olyan megoldáson dolgozik, amely a napfény egy részének visszaverésével hűtené le a Földet és eszközt kínálhatna a globális felmelegedés megfordításához.
A módszer elméleti alapja nem új, de az igen, hogy a startup komoly tőkét gyűjtött össze. Viszont amellett, hogy konkrét technológiát ígér a bolygó hűtésére, arra nem állt elő elképzeléssel, hogyan lehetne a fellépéshez megszerezni a globális politikai és jogi együttműködést.
?Big News in Solar Geoengineering
— Geoengineering Info (@geoengineering1) October 24, 2025
Stardust Solutions, an Israeli-U.S. startup developing sunlight-reflecting aerosols, announced that it has raised $60M in new funding, bringing total investment to $75M, marking the largest venture round yet for a company targeting #SRM.
?1/7 pic.twitter.com/FpVlOaM3xn
Az Izraelben működő, de az amerikai Delaware államban bejegyzett Stardust ötletének a lényege: globális méretűre növelni a tűzhányó-kitöréseknek a klímára gyakorolt hatását. Egy-egy jelentősebb kitörés során hatalmas mennyiségű kén-dioxid jut a sztratoszférába, ahol kénsavcseppekké alakulva visszaveri a napfényt az űrbe. Ennek következtében kevesebb energia éri el a Föld felszínét, és a bolygó átmenetileg lehűl.
A legismertebb példa az 1991-es Pinatubo-kitörés, amely után az átlagos globális hőmérséklet valamivel több mint fél Celsius-fokkal csökkent.
A Stardust ezt a természetes jelenséget próbálja mesterségesen reprodukálni:
a cég a fényt intenzíven visszaverő részecskéket fejleszt, amelyeket a felhők fölé, a sztratoszférába juttatnának. Ott ezek – az elmélet szerint – tükrökként vernék vissza a napsugarakat.
A vállalat a megoldást napfény-visszaverési technológiának nevezi, a szakirodalomban ez a megközelítés a „szoláris geomérnökség” kategóriájába tartozik. Bár az ötlet évtizedek óta szerepel a tudományos vitákban, a Stardust az elsők között van, amely üzleti modellt épített rá.
Hatvanmillió dollár és egy nagy lépés előre?
A startup nemrég 60 millió dollárnyi kockázati tőkét vont be amerikai és európai befektetési alapoktól. A cég állítása szerint már létrehozott egy új típusú fényvisszaverő részecskét, ám annak pontos összetételét nem hozta nyilvánosságra.
Annyit közölt, hogy az általa használt anyag „biztonságos az emberekre és az ökoszisztémákra”.
Solar Geoengineering Startups Gain Momentum as Climate Solutions Mature
— Verster du Plessis (@verster) December 12, 2025
Solar geoengineering, once relegated to academic theory, is rapidly transitioning into commercial reality as startups attract serious investment and regulatory attention. This emerging field focuses on… pic.twitter.com/CojbFhga8y
A Stardust jelenleg nem tervezi a technológiája alkalmazását – ehhez speciális repülőgépekre lenne szükség –, inkább „technológiai katalizátorként” határozza meg magát.
Janai Jedvab, a cég egyik társalapítója szerint ők az eszköztárat és a tudományos adatokat nyújtanák azoknak a kormányoknak, amelyek a jövőben döntéseket hoznának a technológia alkalmazásáról.
Globális hatás, globális döntések nélkül
Az effajta éghajlat-manipuláció egyik legsúlyosabb problémája éppen abból fakad, hogy hatása elkerülhetetlenül globális lenne. Logikusnak tűnne, hogy egy ilyen technológia bevetéséhez – sőt, már komolyabb teszteléséhez is – nemzetközi megállapodásra lenne szükség. Csakhogy
nehéz elképzelni, miként lehetne konszenzusra jutni egy olyan kérdésben, ahol az egyik térség számára kedvező hatás máshol áradásokat, aszályt vagy terméskiesést okozhat,
továbbá egy olyan világban, amely az elmúlt években képtelen volt megelőzni és rendezni legkevesebb két, globális hatású háborút.
A nemzetközi egyezmény hiányában elvileg semmi sem akadályozna meg egy nagyhatalmat – vagy akár több szövetségest – abban, hogy egyoldalúan alkalmazza a technológiát – jegyzi meg a hír kapcsán a New Yorker magazin. A visszatartó erő legfeljebb a nemzetközi rosszallás, vagy az a kockázat lehetne, hogy egy másik állam egyszerűen lelövi a napfény-visszaverő anyagokkal megtöltött, sztratoszférába tartó repülőgépeket.
Nem pusztán elméleti veszélyről van szó: egy Make Sunsets nevű cég már most is „hűtési krediteket” árul, és kis mennyiségű kén-dioxidot juttat a légkör felső rétegeibe léggömbök segítségével. Hogy ennek van e bármilyen mérhető hatása a klímára, egyelőre nem világos.
#realgeoengwatch
— Brian Burmaster (@BrianBurmaster) December 13, 2025
The volcanic eruption of Mt Pinatubo in 1991 caused a worldwide drop of 1-2 C in that year
Mt Tamburo was 10 times worse and 60 000 Tons of sulfur dioxide was released. There was no summer in 1816
To control world temperature, jet fuel's sulfur is increased pic.twitter.com/QfAgqTxZ91
A Stardust hangsúlyozza, hogy elkötelezett az új terület „átfogó szabályozása” mellett, beleértve a sztratoszférára vonatkozó kormányzási mechanizmusokat is. A kritikusok szerint azonban a cég eddigi működése inkább azt mutatja, hogy a szabályozás kidolgozása nélkül halad előre. (Miért is lenne elvárható tőle, hogy olyan dolgot oldjon meg, amelyhez a világ kormányainak egyetértése szükséges?)
A „geomérnökség” egyik legnyugtalanítóbb árnyoldala az idő. Ha a világ – vagy annak egy része – egyszer elindulna a napfény-visszaverés útján, azt gyakorlatilag korlátlan ideig fenn kellene tartani.
A vulkánkitörések során keletkező részecskék néhány éven belül eltűnnek a sztratoszférából; ugyanez történne a mesterségesen előállított anyagokkal is. Ez azt jelenti, hogy a részecskéket folyamatosan pótolni kellene.
Ha ez bármilyen okból elmaradna, a globális hőmérséklet hirtelen megugrana – ezt a forgatókönyvet a szakirodalom „termination shock”-ként, vagyis megszűnési sokként említi. A Stardust szerint ez elkerülhető lenne, ha a részecskék mennyiségét fokozatosan csökkentenék, miközben a világ ezzel párhuzamosan valódi kibocsátáscsökkentést hajt végre (amihez ismét csak globális együttműködésre van szükség).
Sok szakértő, klímavédelmi szervezet és aktivista azonban szkeptikus: attól tartanak, hogy a technológia épp a valódi dekarbonizáció elodázására adna ürügyet. A Center for International Environmental Law (Nemzetközi Környezetvédelmi Jogi Központ) szerint ezek a technológiák nem kezelik a probléma gyökerét, és segítenek elfordulni a lényegi döntéstől: a fosszilis tüzelőanyagok használata változatlanul folytatódhatna, „a kockázatokat a pedig legkiszolgáltatottabb régiók viselnék”.
Afrikai és csendes-óceáni államok, valamint civil koalíciók ezért nemzetközi szinten is az éghajlatmanipuláló-technológiák alkalmazásának korlátozását, sőt egyes esetekben teljes tilalmát sürgetik.
Az elmúlt évtizedekben a technológiai fejlődés lélegzetelállító ütemben gyorsult fel, miközben a globális intézményrendszer láthatóan képtelen lépést tartani vele. A szoláris geomérnökség ennek a feszültségnek az egyik legkirívóbb példája: egy technológia, amely elméletben képes lehet csökkenteni a globális hőmérsékletet, de amelynek politikai, etikai és jogi keretei messze nincsenek kidolgozva.
Az ennyire összetett technológiák alkalmazása csak globális együttműködéssel lehetne eredményes. A kérdés az, hogy a világ országai készen állnak e arra, hogy közösen döntsenek egy ilyen horderejű beavatkozásról.







