Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
324.88
bux:
145082.39
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: Unsplash.com

Büntetést kaphat a Milka gyártója

A zsugorinflációval, hétköznapi nevén a „legrammozással” nem csak itthon vannak gondok.

Egy német bíróság szerdai határozatában kimondta, hogy a Mondelez megtévesztette a vásárlókat, a amikor 100 grammról 90 grammra csökkentette a Milka csokoládék tömegét anélkül, hogy a csomagolást érdemben megváltoztatta volna. Az indoklás az, hogy az évek óta jól ismert termék csomagolása által keltett vizuális benyomás már nem felel meg a tényleges nettó tömegnek – írta meg a Portfolio. A Mondelez 2025 elején hajtotta végre a termék súlyának csökkentését.

Az eljáró bíróság szerint a csomagoláson közérthetően és jól láthatóan fel kellett volna tüntetni a mennyiség megváltozását. Ennek a tájékoztatásnak legalább a módosítást követő négy hónapon át szerepelnie kellett volna, hogy a fogyasztók egyértelműen értesüljenek róla.

Az ítélet egyelőre nem jogerős, a Mondeleznek egy hónap áll rendelkezésére a fellebbezés benyújtására. A vállalat szóvivője a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy komolyan veszik a döntést, jelenleg részletesen vizsgálják a határozat indokolását. A csoki méretét a megváltozott, instabil piaci környezettel indokolták, és azzal, hogy csak így tudták fenntartani a termék minőségét.

Címlapról ajánljuk
„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

„Szégyellje magát inkább Magyar Péter” – frakcióreagálások a kormányfő napirend előtti felszólalására

A Mi Hazánk frakcióvezetője nem tudott arról beszélni, amivel egyetért a miniszterelnöki beszédből. A KDNP bejelentette, október 23-án a jövőben sem ünnepelnek együtt Magyar Péterrel, de Baka András államfővel sem. A fideszes frakcióvezető, Bóka János azt mondta, Magyar Péter rágalmazott és becsületet sértett ezúttal is. A tiszás Melléthei-Barna Márton szerint a múlt nyilvánossága nem lehet néhány beavatott magántulajdona.
Leválthatják a zártkörű magántőkealapok kezelőit, átveszi az állam a takarékintegráció vagyonát

Leválthatják a zártkörű magántőkealapok kezelőit, átveszi az állam a takarékintegráció vagyonát

Módosul a zártkörű kockázati és magántőkealapok szabályozása az Országgyűlésnek hétfőn benyújtott, az államhoz kapcsolódó vagyon és az állami hátterű finanszírozás védelme és megerősítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat értelmében. A módosítás értelmében a zártkörű befektetési alapok alapkezelője köteles átruházni az alap kezelését, amennyiben ezt a befektetési jegyek tulajdonosainak legalább 60 százaléka kifejezetten kezdeményezi. A törvénytervezet jogutód nélkül megszüntetné az Integrációs Szervezetet (IHKSZ), megszünteti a tagbankok közötti egyetemleges felelősséget, és a szervezet teljes (a korábbi években 140-150 milliárd forintra rúgó) vagyonát a Magyar Államra ruházza át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×