eur:
394.05
usd:
365.67
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
A kitermelt kőolajat fejtik át szállítójárműbe a Mol vecsési Vecsés-2 olajkútja bemutatásán 2022. november 28-án. A Mol, amely jövőre 40 milliárd forintot költ kőolaj- és földgázkutatásokra Magyarországon, egy hete jelentette be, hogy jelentős mennyiségű kőolajat talált Vecsés határában, 2100 méter mélyen, miután a júliusban elkezdett kutatófúrások sikerrel zárultak. Vecsésen november 11-én kezdődött meg a próbatermelés, mára naponta 100 köbméternyi (csaknem 600 hordónyi) olaj kitermelése zajlik, amelyet naponta tartálykocsikkal, a várost elkerülve szállítanak a százhalombattai Dunai Finomítóba.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Sehogy sem tud helyrebillenni a külkereskedelmi mérleg

Novemberben is romlott az egy évvel korábbihoz képest.

2022. novemberben a kivitel volumene 9,5, a behozatalé 15 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A passzívum 1 milliárd 415 millió euró volt, az egyenleg 1 milliárd 372 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest – közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Októberhez viszonyítva

  • az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 3,0,
  • az importé 6,7

százalékkal nőtt.

2022. novemberében a kivitel értéke 13,3 milliárd euró (5421 milliárd forint), a behozatalé 14,7 milliárd euró (6011 milliárd forint) volt.

2022. novemberben az egy évvel korábbihoz képest euróban kifejezve az export értéke 19, az importé 31 százalékkal nőtt.

Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 9,1, a behozatalé 14 százalékkal bővült.

A termék-külkereskedelmi egyenleg 1 milliárd 372 millió euróval romlott (az első becslésben közöltnél 132 millió euróval kedvezőtlenebb).

A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 22, a behozatalban 29 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A cserearány 5,3 százalékkal romlott.

A forint árfolyama az euróhoz mérten 12, a dollárral szemben 25 százalékkal gyengült.

A gépek és szállítóeszközök 2021. novemberi áron számított kivitele 18, behozatala 23 százalékkal nagyobb lett. A villamos gép, készülék és műszer exportvolumene több mint negyedével, importvolumene több mint harmadával emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A közúti jármű exportvolumene hatodával, importvolumene több mint ötödével nőtt. Az irodagép és gépi adatfeldolgozó berendezés volumene exportoldalon több mint ötödével, importoldalon több mint harmadával emelkedett. Az általános rendeltetésű ipari gép exportvolumene közel ötödével, importvolumene több mint ötödével volt nagyobb az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az energiafejlesztő gép és berendezés exportvolumene közel tizedével, importvolumene több mint harmadával nőtt. A gépek és szállítóeszközök árufőcsoport a kivitel és a behozatal esetében azonos mértékben, 10 százalékponttal járult hozzá a megfelelő irányú forgalom volumennövekedéséhez.

A feldolgozott termékek exportvolumene 2,2, importvolumene 8,5 százalékkal emelkedett. A mindkét oldali forgalomnövekedéshez döntően a szakmai, tudományos ellenőrző műszer forgalma járult hozzá. Ezen túlmenően az exportoldali volumennövekedést még a gyógyszer, gyógyszerészeti termék, az importoldalit pedig az egyéb feldolgozott termék is befolyásolta. A feldolgozott termékek árufőcsoport a teljes export volumennövekedéséhez 0,7 százalékponttal, az import esetében pedig 3,1 százalékponttal járult hozzá.

Az energiahordozók exportvolumene 17 százalékkal csökkent, míg importvolumene 1,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz viszonyítva.

A mindkét oldali forgalomváltozáshoz döntően a természetes és mesterséges gáz, ezen túlmenően az importoldali forgalomnövekedéshez még a villamos energia járult hozzá. Az energiahordozók a teljes export növekedését 0,7 százalékponttal csökkentették, míg a teljes importét 0,2 százalékponttal növelték.

Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 3,3 százalékkal kisebb, míg a behozataláé 9,8 százalékkal nagyobb lett.

A mindkét oldali volumenváltozáshoz döntően a gabona és gabonakészítmény járult hozzá. Ezen túlmenően az exportoldali forgalomcsökkenést a hús és húskészítmények, míg az importoldali forgalomnövekedést az állati takarmány termékcsoport forgalma is befolyásolta. Az árufőcsoport által realizált volumenváltozás a teljes export növekedését 0,2 százalékponttal csökkentette, míg az importét 0,5 százalékponttal növelte.

Az EU27 tagállamaiba irányuló kivitel volumene 12, az onnan érkező behozatalé 8,5 százalékkal nagyobb lett. A termék-külkereskedelmi mérleg 568 millió euróval javult, 940 millió eurós többlet keletkezett. Az export 78, az import 64 százalékát bonyolítottuk le ebben a viszonylatban.

Az EU27-en kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 2,0 százalékkal, a behozatalé 30 százalékkal nőtt. A termék-külkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban 1,9 milliárd euróval romlott, 2,4 milliárd eurós passzívumot mutatott.

2022. január-novemberben a kivitel értéke 131,1 milliárd euró (51,1 ezer milliárd forint), a behozatalé 139,2 milliárd euró.

(54,3 ezer milliárd forint) volt. Január-novemberben az egy évvel korábbihoz képest a kivitel volumene 5,9, a behozatalé 6,9 százalékkal emelkedett. A termék-külkereskedelmi mérleg 10,1 milliárd euróval romlott, a hiány 8,1 milliárd eurót tett ki.

A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 23, a behozatalban 32 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához mérten. A cserearány 6,8 százalékkal romlott. A forint az euróhoz képest 8,9, a dollárhoz viszonyítva 23 százalékkal gyengült.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×