Infostart.hu
eur:
385.29
usd:
331.91
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Unsplash.com

Kiderült, mennyivel drágul az idén az adriai nyaralás

Átlagosan 30 százalékkal kerül többe egy horvátországi nyaralás az idén, mint a pandémia előtt, és ebben nincs még benne a gyengülő forint.

Kellemetlen meglepetés érheti azokat, akik úgy döntenek, hogy az idén Horvátországban töltik a szabadságukat. Délnyugati szomszédunknál ugyanis jelentősen emelkedtek a turisztikai szolgáltatások árai az elmúlt évekhez képest – írja a Večernji list horvát lap számításai alapján a vg.hu.

Egy olyan négyágyas apartman napi bérleti díja, mely a koronavírus-járvány előtt 650 kunába, azaz 35 ezer forintba került, most általában 11 ezer forinttal kerül többe, de az sem kizárt, hogy a nagy kereslet miatt augusztusban még magasabb összeget kérnek érte. Hasonló a helyzet a hotelekben is, ahol szinte kivétel nélkül 30 százalék feletti az áremelkedés a pandémiát megelőző évekhez képest.

A strandok és a vendéglátóhelyek szolgáltatásai is drágultak. Egy négytagú család egy átlagos tengerparti étteremben nagyjából 600 kunából (32,4 ezer forint) tud tisztességesen megvacsorázni, ami szintén 30 százalékkal több, mint amihez hozzászokhattunk. Napágyat és napernyőt már szinte sehol sem lehet napi 150 kuna (8000 forint) alatt bérelni, de újdonság az is, hogy az idén egyre több strandon kérnek már pénzt az öltözőfülkék használatáért is.

Az áremelkedéseket az infláción túl az is gerjeszti, hogy a vendéglátósok mihamarabb be akarják pótolni a világjárvány miatt kiesett bevételeiket. A horvát tengerpartról egyébként az idén is általánosságban elmondható, hogy északon Rovinj, délen Dubrovnik térségében a legdrágább, a legkedvezőbb árakkal pedig a Senj és Zadar között húzódó sávban lehet találkozni.

Az országban egyedül az autópályadíjak nem változtak, a fizetőkapuknál továbbra is a 2017-ben meghatározott árat kérik el az autósoktól.

Nem elhanyagolható az sem, hogy a forint az elmúlt időszakban nemcsak az euróhoz, hanem a horvát kunához képest is sokat gyengült. Tavaly júniusban középárfolyamon még 47 forintért vásárolhattunk meg egy kunát, most viszont már 53-ért, azaz közel 12 százalékkal többet kell fizetnünk érte.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×