Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
326.46
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Mozdony halad át a megújult balatonboglári vasútállomáson, ahol a Szántód-Kőröshegy - Balatonszentgyörgy vasútvonal korszerűsítésének és Kaposvár - Fonyód vonalszakasz felújításának átadóünnepségét tartották 2018. június 14-én.
Nyitókép: Varga György

Jó hírek a Balatonra vonatozóknak

Már egy hónappal a nyári vakáció előtt, május 16-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat a MÁV-Start, és a járműfejlesztések, felújítások eredményeképpen magasabb színvonalú szolgáltatást nyújt - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtökön a budapesti Déli pályaudvaron.

Az előszezoni menetrend szerint május közepétől Budapestről félóránként elérhető vonattal Balatonfüred, Siófok és Fonyód, de az ország más területeiről is könnyebb lesz eljutni a tóhoz - ezt viszont már Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója ismertette. A dél-balatoni vasútvonal felújítása, az északi vonal villamosítása és

a folyamatosan fejlődő flotta nélkül nem tudnák a 2020-ban bevezetett előszezoni menetrendet ilyen minőségben teljesíteni

- hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a mobilitási lehetőségek mellett a szolgáltatások színvonala is javul; az elnök-vezérigazgató példaként egyebek között a megújult étkezőkocsikat említette, amelyekkel pünkösdtől találkozhatnak a balatoni InterCity járatokon az utasok.

A kormányszóvivő jelezte: nemcsak turisztikai programokra, hanem a szolgáltatások fejlesztésére, kényelmesebb és gyorsabb eljutási lehetőségekre van szükség ahhoz, hogy egyre többen válasszanak belföldi úti célt. Mint mondta, a turisztika a magyar gazdaság egyik húzóágazata, sok százezer ember dolgozott az idegenforgalomban a járvány előtt, és mára visszatértek, ahogy a vendégek is.

A kormányszóvivő beszélt még arról, hogy az elmúlt években a koronavírus-járvány ellenére jelentős fejlesztéseket valósított meg a kormány, illetve hogy a Kisfaludy programban komoly szálláshely-és strandfejlesztési program indult el. Homolya Róbert az új menetrendről azt mondta: a Balaton24 és Balaton72 napijegyek nemcsak a vonatokon, hanem több, a tó körül közlekedő Volánbusz-járaton is felhasználhatók.

Felhívta a figyelmet arra, hogy már csaknem 400 jegykiadó automata üzemel a MÁV csoportnál, májustól 34 balatoni állomáson, megállóhelyen válik egyszerűbbé a jegyvásárlás a kihelyezett jegyautomatákból. Homolya Róbert elmondta azt is, hogy az elmúlt években megháromszorozódott a vasúti szolgáltatást igénybe vevő kerékpárosok száma.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×