Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Highway construction 3D rendering on blueprints
Nyitókép: suprun/Getty Images

Új Duna-híd is épül, sínen a győri elkerülő tervezése

Összesen mintegy 13 kilométeres főút jön létre, amelyből 3 kilométer lesz négysávos.

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kihirdette a Győr északnyugati elkerülőjére kiírt tervezői közbeszerzés végeredményét – írja a magyarepitok.hu.

A 2018-ban a Hódút Kft. és a Strabag Általános Építő Kft. által befejezett 813-as főút folytatásaként épülő utat a Pannonway Építő Kft., UNITEF'83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. készíti elő nettó 749 millió forintos szerződéses érték mellett.

A nyertesek feladata az engedélyezési terveinek elkészítése, a szükséges engedélyek megszerzése és a kiviteli terv elkészítése.

Forrás: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő
Forrás: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő

A közbeszerzés adatai szerint a 813-as főutat egészen az M1-es autópályáig hosszabbítják meg: összesen mintegy 13 km hosszú, egybefüggő elkerülő út épül. Ezen belül hozzávetőleg 10 km kétsávos, illetve 3 km négysávos út jön létre.

A beruházás során két híd is épül: egy a Rábcán, egy pedig a Mosoni-Dunán. Ez utóbbi a tanulmánytervek szerint feszített vasbeton felszerkezetű és 355 méter hosszú lesz.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×