Infostart.hu
eur:
363.55
usd:
314.34
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Pixabay

Rendet rakna a kakaópiacon a kitermelés 60 százalékát adó két ország

Nemcsak a kakaó árának további emelését és a kakaóbab-termelők szegénységből való kitörését szeretnék elérni, hanem azt is, hogy visszaszoruljon a gyermekmunka az ágazatban.

Jelentős összefogást jelentettek be a kakaópiacon: Elefántcsontpart és Ghána közös erővel lépnek fel az iparágban tapasztalható problémák ellen, és az eddigi együttműködést ezentúl egy formális, új szervezet keretében valósítják meg – írja az Africanews alapján az Origo.

A kakaóárak emelkedését szeretnék elérni, ugyanis a szektorban dolgozó, nagyjából egymillió ember több mint fele a szegénységi küszöb alatt él, vagyis napi kevesebb mint 1,2 dollárt keres. A világ csokoládépiacának mérete jelenleg meghaladja a 100 milliárd dollárt, azonban a termelés néhány multinacionális vállalat kezében koncentrálódik.

Mindehhez tudni érdemes, hogy Elefántcsontpart adja ugyanis a világ teljes kakaókínálatának több mint 40 százalékát, míg Ghána legalább 20 százalékért felel.

A közös szervezet kutatással, az árak alakulásával, valamint a gyerekmunka visszaszorításával foglalkozik majd. A két ország már eddig is tárgyalásokat folytatott a vállalatokkal, hogy azok járuljanak hozzá ahhoz, hogy mérsékelhessék a szegénységet a kakaóbab-termelő farmerek körében – az új szervezettől e munka hatékonyabbá válását és az érdekérvényesítés kiterjesztését remélik.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×