Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Nyitókép: Pixabay

Újra lehet pályázni elektromos autóra

Másfél és két és félmillió forint közötti összeg igényelhető vissza az új autó árából.

Hétfőtől ismét igényelhető vissza nem térítendő állami támogatás új elektromos autók vásárlásához – közölte haz Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Steiner Attila ismertette, hogy a pályázatot 3 milliárd forintos kerettel hirdették meg. Magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személyek 1 jármű után, magyarországi székhelyű vagy belföldi telephellyel rendelkező civil szervezetek, egyesületek, felsőoktatási intézmények 5 jármű után kérhetnek állami hozzájárulást.

A támogatási összeg felső határa az autók méretétől és árától függően 1,5 millió forint, vagy 2,5 millió forint lehet.

A felhívás az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján olvasható.

Az államtitkár hozzátette, hogy a pályázat első szakasza 1 milliárd forintos kerettel július 2-án zárul. Augusztus 9. és 27. között szintén 1 milliárd forintra lehet majd pályázni, október 11-től pedig a keret kimerüléséig várják a kérelmeket, legkésőbb 2022 júniusáig.

Steiner Attila bejelentette, hogy hétfőtől a személyszállítási szolgáltatók is igényelhetnek támogatást elektromos autók vásárlására. Ezt a pályázatot is 3 milliárd forintos kerettel írták ki, a pályázati hozzájárulás aránya 45 százalék lehet.

Az államtitkár szerint mindkét pályázat hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország 2050-re klímasemlegessé váljon, a kormány ezért - mint mondta - fontosnak tekinti az elektromos autózás támogatását. Az eddigi 5,8 milliárd forintos pályázati forrás 1500 elektromos autó beszerzéséhez járult hozzá, ezekkel együtt már 25 ezer jármű közlekedik zöld rendszámmal Magyarországon. Az állam ugyanakkor nemcsak elektromos autózást, hanem majdnem 4500 elektromos kerékpár, 475 elektromos robogó, megvásárlását is támogatta.

A Zöld busz programnak köszönhetően a közösségi közlekedés is kibocsátásmentessé válik, idén Székesfehérváron, Szolnokon, Zalaegerszegen, és Esztergomban lehet kipróbálni az elektromos városi utazást - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×