Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Nyitókép: Pixabay

Eurostat: csökkent a mélyszegénységben élők száma Magyarországon

A legrosszabbak közül tíz év alatt az első tízbe került az ország - hívta fel a figyelmet az EMMI államtitkára, Fülöp Attila.

Az EU statisztikai hivatalának kimutatásában szereplők szerint Magyarországon az elmúlt időszakban határozottan csökkent a szegénységben élők száma - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tarpán.

Fülöp Attila egy helyi nevelőszülőnél tett családlátogatás alkalmával elmondta: míg 2010-ben, a második Orbán-kormány hivatalba lépésekor az Európai Unió statisztikai hivatalának adatsorai szerint a mélyszegénységben élők aránya 23,4 százalék, azaz az egyik legrosszabb volt az unióban, addig ez az adat mára 8,7 százalékra csökkent, amivel az első tízbe került az ország.

Látszik, hogy van javulás, ez pedig részben a munkahelyteremtésnek köszönthető - fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, a munkahelyek révén fejlődnek a közösségek, fejlődni tud az emberek létbiztonsága és jövedelmi helyzete, ezzel erősödik a szociális biztonság is.

Szécsi Szabolcs, Tarpa Fidesz-KDNP-s polgármestere elmondta, az államtitkárt vendégül látó család családfője hat évnyi közfoglalkoztatás után tudott vállalkozóként elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon. A férfi a katás vállalkozás után kft.-t indított, ma már hét alkalmazottnak munkát adva az építőiparban tevékenykedik - tette hozzá.

Ez a lehetőség mindenki előtt ott áll, a jogszabályi és törvényi háttér biztosítva van ehhez - mondta Szécsi Szabolcs. A magyar-ukrán határ mellett fekvő község polgármestere megjegyezte, Tarpán az elmúlt években 100-200 ember dolgozott közfoglalkoztatottként, 2020-ra körülbelül 20-25 százalékuk tudott elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon vagy tudott valamilyen vállalkozást elindítani.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter szerint most jönnek a kritikus napok, épül a fenékküszöb Paksnál

Tisza-kormány: Magyar Péter szerint most jönnek a kritikus napok, épül a fenékküszöb Paksnál

Magyar Péter miniszterelnök szerint kedd és szerda lesz a kritikus nap a Duna vízállása és a Paksi Atomerőmű számára, de aztán csapadék jöhet legnagyobb folyónk vízgyűjtőjén, és újra emelkedhet a vízszint. Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap elindult. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×