Infostart.hu
eur:
363.28
usd:
325.94
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

A vállalkozók szerint már jövőre jöhetne a magyar euró

Magyarországon a sikeres gazdasági eredmények után itt lenne az ideje az euró bevezetésének, ezt akár már 2020. január elsejétől meg lehetne tenni - mondta az InfoRádiónak a Vállalkozók Szövetségének elnöke.

Az euró bevezetése sokat segíthetne a gazdaságnak, hiszen a kilengések és a forint árfolyamának izgága mozgása megszűnne – közölte az InfoRádióval Baldauf Aladár, a Vállalkozók Szövetségének elnöke. Hozzátette: ha már korábban be lett volna bevezetve ez a fizetőeszköz, a devizahitelesek sem kerültek volna ilyen szerencsétlen helyzetbe.

Az euró stabilizálhatná az exportbevételeket és az inflációt is beapasztaná.

Emellett stabilitást nyújtana, míg a forint sérülékeny a külső eseményekre

– fejtette ki az elnök.

Baldauf Aladár szerint 2-3 év alatt az ország teljesítette az euró bevezetéséhez szükséges kritériumokat.

„Abban nem vagyok biztos, hogy ezt másodszor is meg tudjuk csinálni, mondjuk a következő négy évben, hiszen válságjelek mutatkoznak, Kína gyengélkedik, az Egyesült Államokban furcsa dolgok vannak a tőzsdén. Nem tudni, hogy nem ismétlődik-e meg a 2008-as válság, netán még durvább elemekkel” - fejtette ki.

A Vállalkozók Szövetségének elnöke kiemelte:

be lehetne jelenteni Brüsszelnek, hogy jövő januártól bevezeti az eurót Magyarország.

Emlékeztetett arra, hogy korábban Orbán Viktor kormányfő is arról beszélt, készülnünk kell egy válság. Ez pedig ha jön, a kis országokat, a kis valutával rendelkezőket jobban fogja érinteni – tette hozzá Baldauf Aladár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×