Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.91
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Lesz-e elegendő mérnök és szakember az új BMW-gyárhoz?

Erről is beszélt az InfoRádiónak a BMW Magyarország vállalati kommunikációs vezetője. Salgó András szerint a gyártó a magyarországi beruházással az egész európai piac mellett megerősítette elköteleződését.

A gyárépítés 2019 második felében kezdődik – tájékoztatott a kommunikációs vezető. A cég új üzemében több mint 1000 főt foglalkoztat majd, éves szinten akár 150 ezer autó előállítását bonyolítják le a gyártósoron – emelte ki Salgó András. „A BMW Group nemcsak Magyarország mellett tette le a voksát, hanem egy további elköteleződést és megerősítést tett az európai piac fontossága mellett” – fogalmazott. Az új létesítmény a további növekedési potenciált fogja segíteni.

Debrecen, 2018. július 31.
Mezőgazdasági földterület Debrecen határában, a 33-as főút mellett 2018. július 31-én. Ezen a területen és környékén épít gyárat a BMW Group, a beruházás értéke meghaladja majd az egymilliárd eurót. A debreceni gyáregység képes lesz ugyanazon a soron hagyományos robbanómotorral és elektromotorral ellátott járművek előállítására, és az új üzemben akár évi 150 ezer járműt gyárthatnak majd.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Debrecen határában, a 33-as főút mellett ezen a mezőgazdasági földterületen és környékén épít gyárat a BMW Group
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A kommunikációs vezető szerint az európai piac növekedése prognosztizálható, míg a tavalyi évben 1,1 millió adott el a vállalat, addig az idei első félévben több mint 560 ezret.

Salgó András azt is elárulta, hogy BMW szigorú kiválasztási folyamatot végigjárva választotta ki a Debrecen közelében fekvő területet.

A város mellett szóló érvként említette a kiváló infrastruktúrát, a jó – közúti, varúti és légi – közlekedési viszonyokat. Magyarországon ráadásul hosszú ideje működik a vállalat kiterjedt beszállítói köre, illetve környék magasan kvalifikált potenciális munkaereje is döntő szempont volt. (Miskolc korábbi közleménye szerint ők elsősorban a nemzetközi repülőtér hiánya miatt maradtak alul a beruházásért folyó versenyben.)

A nyíllal jelölt területen építik fel a BMW Group új gyárát Debrecen környékén.
A nyíllal jelölt területen építik fel a BMW Group új gyárát Debrecen környékén.

A kommunikációs vezető hozzátette: azt gondolják, hogy lesz elegendő mérnök és szakember az új gyárban.

A keddi bejelentés szerint a német vállalat egymilliárd euró összértékben építi fel új európai üzemét Magyarországon. A BMW honlapján magyar aloldal jelent meg, ahol a Debrecenben épülő gyárról lehet információhoz jutni, és fogadják az érdeklődéseket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×