Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Egyre népszerűbb az e-szja

Szinte mindenben duplázott az e-szja, a tavalyi duplájára, majd 1,5 millióra nőtt az szja-bevallásukat interneten beküldők száma, kétszer annyian, több mint 800 ezren fogadták el a bevallási tervezetet módosítás nélkül, miközben az e-szja felületet az idén 3,3 milliószor keresték fel, ami ugyancsak duplája a tavalyinak - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t pénteken.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű e-szja felülete a látogatottsági adatok alapján a bevallási időszak egyik legnépszerűbb hazai honlapja lehet. Az adatok duplázása igazolja, hogy egyre elterjedtebbek a hatóság elektronikus szolgáltatásai, vagyis az adózók partnerek abban, hogy néhány éven belül teljesen papírmentes hivatallá váljék a NAV - mondta a pénzügyminiszter.

A kormány egyik legnagyobb bürokráciacsökkentése, az e-szja idén mintegy ötmillió magánszemélyt mentesített a legbonyolultabb adminisztrációs terhétől, a bevallás kitöltésének kötelezettségétől - emelte ki a tárcavezető. Az eredmény önmagáért beszél: több mint hárommillió magánszemélynek érdemi lépés nélkül lett érvényes bevallása - tette hozzá.

Felidézte, hogy az idén a NAV több mint ötmillió adózónak készített bevallási tervezetet. Ebben az évben ugyanis az őstermelők, az áfafizetésre kötelezettek tervezete is elkészült, és azok helyett is a NAV dolgozott, akiknek egy éve még munkáltatójuk állapította meg az éves személyi jövedelemadót. Az adóbevallási tervezetek - az őstermelőknek és az áfás magánszemélyeknek készítetteken kívül - május 23-tól hivatalos bevallássá váltak.

A tárcavezető emlékeztettet arra, hogy a NAV bevallás-kitöltési repertoárja 2018-ban tovább bővült, idén már ötödször, májusban is elkészítette mintegy 700 vállalkozásnak a jövedékiadó-bevallás tervezetét. A cél az, hogy 2021-ben a vállalkozások csaknem minden bevallás-tervezetét már az adóhivatal készítse el - hangsúlyozta Varga Mihály.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×