Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Hetven milliárd forintot adnak a kkv-knek

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) összesen 70 milliárd forint keretösszeggel indítja el az MFB pénzügyi vállalkozás refinanszírozási konstrukció II. elnevezésű hitelprogramját, elsősorban olyan kis- és közép vállalkozások (kkv-k) számára, amelyek méretükből, vagy életkorukból eredően a kereskedelmi bankoktól nem juthatnak hitelhez - közölte a bank.

A program keretében 1 millió forinttól akár 100 millió forintig igényelhető hitel. Az MFB kísérleti jelleggel 2017-ben hirdette meg az MFB pénzügyi vállalkozás refinanszírozási konstrukciót olyan mikro-, kis- és középvállalkozások támogatására, melyek a piaci körülmények között valamely oknál fogva (így például magasabb kockázat, alacsonyabb igényelt hitelösszeg) nem, vagy csak kedvezőtlen feltételekkel juthatnak forráshoz. A 2018. március 30-án lezárult kezdeményezést nagyon kedvezően fogadták. A program értékelését követően az MFB a kísérleti programra épülő, új, saját forrású hiteltermék elindításáról döntött.

Az MFB pénzügyi vállalkozás refinanszírozási konstrukció II. program elsődleges célja, hogy a kkv szektorba tartozó, (de nem agrár-) vállalkozások versenyképességének fenntartását, fejlődésük folyamatosságát kedvezményes kamatozású forrás biztosításával ösztönözze és segítse elő.

A futamidő beruházási hitel (és beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz-hitel) esetén akár 10 év is lehet, önálló forgóeszközhitel esetén 6 év a maximum. A teljes finanszírozás beruházási hitelnél nem haladhatja meg a nettó bekerülési érték 90 százalékát általános csekély összegű (de minimis), illetve 75 százalékát regionális beruházási támogatás esetén. Önálló forgóeszköz-hitel kizárólag általános csekély összegű (de minimis) támogatási kategóriában igényelhető, az elvárt saját erő a finanszírozott számlák nettó összegének minimum 10 százaléka.

A hitel felhasználható a hatályos európai uniós és magyar környezetvédelmi jogszabályoknak megfelelő, Magyarország területén megvalósuló ingatlan beruházáshoz, -vásárláshoz, új vagy használt tárgyi eszköz beszerzéshez, a beruházáshoz kapcsolódó, vagy önálló forgóeszköz finanszírozáshoz, illetve immateriális javak beszerzésére.

A hitelkérelmet kizárólag a programban résztvevő pénzügyi vállalkozásokhoz lehet benyújtani, a refinanszírozási kölcsönszerződés és a hitelszerződés megkötésére 2019. február 28-ig van lehetőség, a program termékdokumentációja, feltételrendszere és részletes információi a www.mfb.hu oldalon érhetőek el - közölte az MFB.

Címlapról ajánljuk
Olajtankert bombáztak le az irániak, beleremeghet a világ kőolajpiaca

Olajtankert bombáztak le az irániak, beleremeghet a világ kőolajpiaca

Miután Irán közölte, hogy válaszul az amerikai–izraeli légitámadásokra lezárják a világ egyik fő „kőolaj-ütőerét”, a Hormuzi-szorost, iráni rakétatalálat ért egy olajtankert. A világ kőolajpiacán nagy változások jöhetnek, akár nagy áremelkedés is elképzelhető. A magyar kormány szerint ebben a kiélezett helyzetben különösen fontos, hogy Ukrajna újraindítsa a szállítást a Barátság kőolajvezetéken Magyarország felé.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az ország irányítását egy háromfős testület veszi át. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×