Infostart.hu
eur:
381.92
usd:
327.67
bux:
109259.46
2025. december 5. péntek Vilma

Csányi Sándor ismét a világ leggazdagabb embereinek Forbes-listáján

Csányi Sándor üzletember ismét felkerült a Forbes világ leggazdagabbjait összesítő, kedden közzétett listájára.

A Forbes amerikai üzleti magazin 2208 dollármilliárdost számolt össze, összvagyonuk 9,1 ezer milliárd dollár, 18 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Tavalyhoz képest a lista 259 emberrel gyarapodott. A legtöbb milliárdos amerikai, számuk 585, a második legtöbb pedig kínai, ők 373-an vannak.

A listán Csányi Sándor az 1999., vagyonát 1,1 milliárd dollárral taksálják a lista összeállítói. Csányi Sándor 2016-ban már ott volt a dollármilliárdosok listáján, tavaly azonban lecsúszott róla.

A világ leggazdagabb embereinek legfrissebb listáját Jeff Bezos, az Amazon internetes áruház alapítója vezeti. Jeff Bezos vagyonának értékét 112 milliárd dollárra becsüli a magazin a pillanatnyi részvényárfolyamok alapján, ami azt jelenti, hogy 12 hónap alatt 39,2 milliárd dollárral lett gazdagabb. Tavaly még a lista harmadik helyén állt.

Az egy éve listavezető Bill Gates, a Microsoft szoftveróriás társalapítója a második helyre szorult, vagyona 4 milliárd dollárral 90 milliárd dollárra gyarapodott.

Warren Buffett amerikai tőzsdeguru, a Berkshire Hathaway holding vezetője a tavalyi második helyről a harmadikra csúszott vissza, vagyona egy év alatt 75,6 milliárd dollárról 84 milliárd dollárra nőtt.

A Forbes becslése szerint e pillanatban a világ negyedik leggazdagabb embere, egyben Európa leggazdagabbja, Bernard Arnault. A Louis Vuitton Moet Hennessy (LVMH) tulajdonosának a vagyona 72 milliárd dollár.

Megtartotta ötödik helyét a listán a 33 éves Mark Zuckerberg. A Facebook alapítójának a vagyona 56 milliárd dollárról 71 milliárd dollárra nőtt egy év alatt.

Soros György a tavalyi 33. helyről a 190. helyre esett a listán, vagyona 25,2 milliárd dollárról 8 milliárd dollárra apadt.

A nagy vesztesek között van Donald Trump amerikai elnök, aki a tavalyi 544. helyről a 766. helyre csúszott vissza, a vagyona 3,5 milliárd dollárról 3,1 milliárd dollárra zsugorodott.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Új járvány van felfutóban Magyarországon is - Mi lesz ebből?

Új járvány van felfutóban Magyarországon is - Mi lesz ebből?

Jelentős terjedésben van Magyarországon is a Hepatitis A vírus, az idei évben hivatalosan is 1800 esetet azonosított a járványügyi hatóság, ami a sokszorosa az elmúlt években látott megbetegedések számának. Az NNGYK a tavaszi közleménye után idén ősszel is tájékoztatást adott a helyzetről, megemlítve, hogy továbbra is terjed a vírus és azt is részletezte, hogy mi a legjobb megelőzés. A Semmelweis Egyetemhez tartozó, Oroszi Beatrix által vezetett Epidemiológiai és Survaillance Központ pénteken friss helyzetértékelést adott ki. Ezek szerint a terjedésért direkt, indirekt úton az emberi kontaktusok felelősek. Európában több környező ország is érintett: Csehországban és Szlovákiában a legmagasabb az esetszám és a halálesetek száma; Magyarországon és Szlovákiában a gyermekek körében fordul elő több eset, míg Csehországban és Ausztriában a felnőttek körében jelentik a legtöbb esetet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×